Farkas a bárányok között – Böker Arbolito El Héroe

A kés nevéből nem ez jön le, és mégis, ez bizony egy magyar sikertörténet! Lássuk, hogy volt ez, egyenesen Farkas Péter tollából: A német Messer Magazin minden évben pályázatot hirdet Leserwahl címmel. A korábbi gyakorlat szerint megneveztek egy témát, megadták a kötöttségeket, ennek megfelelően kellett készíteni egy kést és elküldeni a szerkesztőségbe. Egy következő számban…

Ka-Bar, kavar, EsKabar…

A címbéli varázs mondat, pontosabban három cég együttműködése hozta létre azt a kést, amit ma, mint a nyulat a cilinderből, előhúztunk nektek. A Ka-Bar Knives Inc bábáskodása mellett, a Becker Knife and Tool és az Esee Knives tette össze, amije volt. Mindkét kiválasztott modell népszerű önmagában is. Talán ezért gondolhatták úgy, hogy egy összeolvadás csak…

Egy kis bökkenő – Böker Bender

A címben szereplő szójáték nem véletlen, vagy öncélú. De a megfelelő helyen erre visszatérek. Nagyjából 15 évvel ezelőtt eltöltöttem pár évet az akkor robbanásszerűen fejlődő (penetrációban és nem technológiai értelemben) mobiltelefon üzletágban. Tisztán emlékszem,  mekkora őrület volt (ma úgy mondanánk hype), hogy előlapot lehetett cserélni néhány típuson. Akinek gyári – alap – előlapja volt, azt…

Többet ésszel, mint erővel – U2

Nemrégiben láttam egy videót, ahol valaki hajszálat tollaságazott egy Fallkniven U2 és egy nagyító vagy mikroszkóp ( nem derült ki) segítségével. Ez – bevallom – meghatározó élmény volt késes életemben. Tudtam, hogy nekem kell egy ilyen eszköz, és itt nem a nagyítóra gondoltam. A nyers adatok: Hossz nyitott állapotban: 150 mm (5.9″) Hossz csukott állapotban:…

Nem repül – Böker Plus Toucan

Ez a tukán bizony nem repül. Ellenben a névadó madár alakja jó közelítéssel rá illeszthető. Nem vállalunk nagy kockázatot, ha azt vélelmezzük, hogy ez az eszköz bizony egy egzotikus szárnyasról kapta a nevét. Akit bővebben érdekel a tukánok élete, mert nagy barátja a madaraknak, bár még csak verebet látott, nos az keressen rá a neten,…

Hunting season – Fox Pro Hunter

Egy vadászkés került hozzám, amitől némileg zavarba jöttem, mint első bálozó kislány, amikor a rendezvényen rossz mosdóba nyit be. Képen már látott ilyet, halott is róla, elvileg tudja is, hogy mire való, de igazából mégse képes vele mit kezdeni. Egy vadászkésről leghozzáértőbben csak vadász nyilatkozhat. Mivel én – sajnos – nem vagyok az, ezért nem…

Rat-tenthetetlen

Tunnel Rat. Erre rögtön felkaptam a fejem. Miért neveznek el így egy kést? Néztem, nézegettem, kutattam a neten, és több magyarázatot is látok, ami okot adhat egy kés ilyen  elnevezésére. Rátok bízom, hogy ti melyiket tartjátok valószínűbbnek. Az első verziót én találtam ki. Szerintem,  azért hívják így, mert úgy néz ki, mint egy patkány. Ez…

Ka-Bar Becker Campanion BK-2 – Bushcraftra teremtve

A Becker Knife and Tool egy amerikai késtervező és gyártó műhely, akik alapvetően katonai és túlélőkéseket készítenek. A nagy gyártó cégek gyakran kérnek fel kívülálló tervezőket, hogy új modelleket alkossanak a segítségükkel. Ennek az értelme az, hogy minél többféle stílus képviseltesse magát az adott nagy cég kínálatában. Persze a dolog nem mindig ennyire egyszerű és…

Sog Tsunami – Mindent visz

Három betű, egy szikár szó. Élesen és hidegen hangzik. Nem véletlenül érezzük úgy, hogy itt egy komoly, kemény dologról van szó. Ugyanis a név eredete még a vietnámi háborúba vezet vissza. Egy amerikai különleges egységet hívtak úgy, hogy Military Assistance Command, Vietnam – Studies and Observations Group, azaz röviden MACV-SOG. Az egység tevékenységét nem boncolgatnám,…