Böker plusz Kwaiken Flipper

„Hitem és meggyőződésem szerint igaz, Bár a tények mást mutatnak” Körülbelül ezeket a szavakat mondta Bush elnök, amikor Saddam Hussein legyőzése után mégsem találtak vegyi fegyvereket Irakban. Hasonlóan fejezte ki magát Ales is, miután egy hétig használt egy Woodlore-t. Neki is szilárd meggyőződése volt, hogy egy tőr csak szúrkálásra való és alkalmatlan bushcraftra. S mi…

Mp9 Rhino machete – az izé

Igen rövid időre sikerült kezembe kaparintanom egy elég ingerszegény környezetben az MP9 által gyártott Rhino kódnévre hallgató valamit. Elvileg machete, de elég nehéz ebbe a fogalomkörbe belehelyezni ezt az eszközt, igen érdekes alakja, mérete és funkciói miatt. Hogy van-e valamire konkrétan kitalálva, és mely kontinens, mely országába használatos eszköz? – sajna nem tudom. El nem…

Kolosszus

A kolosszus

„A kolossus latin-görög eredű szó, mely eredeti jelentésében óriási, hatalmas méretű szobrot jelent. A rodoszi kolosszus Héliosz isten óriás méretű szobor volt Rodosz városában, a világ hét csodája közül hatoddiként tartották számon.” – eddig tartott a wikipédia idézete. A kés elnevezése lényegében találó, bár tény, hogy ez nem szobor, de átvitt értelemben a méretei kolosszálisak…

Top 10 túlélőkés – szerinted?

Üdv mindenkinek! Youtubot járva rengeteg toplistát lehet találni késtémakörben is. Az Ultimate Survival által megjelentett videó ami 2017 március elején jelent meg, lényegében egy felhívás, hogy szavazz  egy maguk által összeállított választékból, hogy lényegében mi a favorit túlélőkés – szerinted. Ime a videó:   Az általuk választható túlélőkések. GERBER – StrongArm KA-BAR – Becker BK2…

R.I.P – 2017

Üdv és szia Mindenki! Nem vagyok késfanatikus -akármennyire is hihetetlen-  és nincsennek kedvenc késmárkáim. Lényegében majdnem minden branden belül vannak személyes kedvenceim. Túl sok márkát forgalmazok ahhoz, hogy minden egyes márkánál tudjam követni, hogy mik a  megszünő modellek. Az újdonságok azért szegről végről mennek elvégre azokra a nagyker jellemzően felhivja a figyelmem. Hogy miért is…

S30V és a rozsda

Üdv Mindenki, és sziasztok Régebben volt egy sorozatom melyben lényegében az aktuális kedvenc hidegfém eszközeimről készítettem posztot. Bemutattam nektek a saját tervezésű bushcraft fixpengésemet a Bushwalkert, az egyik kedvenc Zt-met a 0551-et, az igen masszív és hatalmas Pohl Force Alpha Two Survival és masszív de mégis kecses  ZT200-ast is. Lényegében ezek a kések igen sokat voltak tesközlben…

Bicska készítés az Alföldön

Üdv Mindenki! Ajánlom mindenki figyelmébe ezt a kisfilmet – A téma adott. „A film az alföldi kés és bicska készítését mutatja be. Makoldi Sándor etnográfus a debreceni kések avatott kutatója az alföldi kést ismerteti, Polyák Imre pedig a bemutatja a kés, bicska készítésének a folyamatát. Polyák Imre népi iparművész kiskéseket, nagykéseket, (csontozó, szúró, bontó, szeletelő,…

Kínai késgyártás – A NoNames zsebkés – part.2.

A cikkem első részében jeleztem, hogy reményeim szerint igen sok eredeti kínai kést fogok bemutatni nektek. Ezek az zsebkések egyike sem hamisítvány lesz, hanem mondhatni eredeti kínai „tervezések”, kivitelezések. Az első folder egy teljesen névtelen gyár, teljesen névtelen terméke – mondhatni rá, hogy egyedi, nem nagyon ismerek olyan márkás kialakítást mely hasonlitana rá. Teljesen véletlenül…

Lappföld? – akkor puuko

Üdv Mindenkinek! Nagy örömmel mutatom be ezennel nektek a legújabb Lappföldi puuko késgyártó manufakturát a Wood Jewelt. Termékeiket kizarólag kézzel készítik, természetesen kiválló minőségben – legalábbis a marketing szöveg ezt tanúsítja – én hiszek nekik. 🙂 Felhasznált alapanyagok csak természetesek, elsősorban nyírfa, nyárfa és persze agancs  – semmi mű, az acél is „csak” snassz mezei…

Ez elment vadászni – SOG Revolver Hunter

Míg egy korábbi posztomban nem éreztem egyértelműnek, hogy mitől vadászbicska a Victorinox Hunter XT, addig e leírás mai alanyánál, a SOG Revolver Hunter esetében, ez nem képezi vita tárgyát. A penge kialakítása, és a méretes – tehát használható – fűrész funkció e sajátos kombója, önmagáért beszél. Ami inkább magyarázatra szorul, az a revolver szó egy…