Lurdy ház – XIV. Nemzetközi Késkiállítás és Vásár, 2019.

A Lurdy házban idén tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Késkiállítás és Vásárt. A rendezvény a már megszokott helyen a szinte megszokott körülmények a megszokott helyen, a Lurdy ház emeletén a konferenciateremben került megrendezésre. A kiállítók mind a tradicionális, mind a modern vonalat egyaránt képviselték. Amit fontos megjegyezni, a kettő irányvonal ötvözete is megjelenni látszik,…

Szamárvezető 1. rész – Back To Back Feather Bar paracord karkötő

Már több alkalommal és több fórumon is hangoztattam, nekem nem az a célom, hogy a paracord késztermékeket vegyenek tőlem hanem, hogy minden segítséget megadjak ahhoz, elkészítsék álmaik paracord karkötőjét, késdíszét vagy esetleg kulcstartóját ( és még sorolhatnám). Ezért indítok egy új sorozatot mely segítséget nyújt különböző csomózási technikák elsajátításában. Az alap az allparacord.eu oldalon található…

King Cobra Skin?

Sokat csomózgatok mostanság paracordból, és néha elég érdekes dolgok jönnek ki belőle. Pár hete jött egy isteni szikra, és a már jól bevált King Cobra paracord karkötőhőz  próbaképp egy microcord  típusú zsínórt „fűztem” be. Az eredmény elég meggyőző lett. És hogy még egyedibb legyen, egy elég érdekesnek mondható inditó csomóval is elláttam. Nem tudom, hogy ezt…

Paracord és a tojás

Közeledik a Húsvét napja! A leányok mit tegyenek az asztalra? Az ötlet itt van csak meg kell valósítani. Egy átlagos tojás mérete, átmérő 45 mm még a hossza 60 mm. Először is keresek egy olyan tárgyat aminek az átmérője közel megegyezik a tojás méreteivel. Erre először megkötöm a 4 hajlatból és 5 sorból álló török…

A Tricolor

Piros,fehér,zöld ez a Magyar föld Közeledik Március15 és a kokárda mellé magunkra  csatolhatunk egy nemzeti szinű karkötőt is. Vagy csak azt?! Igaz nem nézik jó szemmel némelyek ha az emberről hiányzik a nemzeti színű kitűző. Ami érthető is! És most a csuklódíszről! Anyag szükséglet:piros 200 cm, zöld 90 cm, fehér 90 cm. A csat, amit…

Az év első…

… paracord nyereményjátéka. A feladatod nem más, mint egy általad igényesnek ítélt, paracordból készített saját csomózásodat feltöltsd a facebookos allparacordos profilomra (1 képet küldhetsz, tehát jól gondold meg, mi is lesz az), lájkold az oldalamat – ha eddig nem tetted volna meg -,  és természetesen oszd is meg, hogy barátaidat/ismerőseidet is bevond a játékba, elvégre…

Holt térben – BG Paracord kés

Az alábbi rövid tesztben a „kutas kések” egyikét mutatom be. Név szerint ez a Bear Grylls nevével fémjelzett paracord fixpengés tőr/kés kinek-hogy tetszik. A késhez a hazai benzinkút hálózat egyik pontján jutottam hozzá. A paramétereket rögtön a legelején tudjuk is le: Penge anyaga: 5Cr15MoV (55-57 HRC) Pengehossz: 8,3 cm (nem legális, EDC-re így nem ajánlott). Teljes hossz:…

Hogyan csináljunk paracordból…. 5. rész

Fishtail karkötő Szervusztok ismételten mi más lenne, mint egy paracord karkötő! Mert kik idejárunk szeretjük ezt a zsinórt. Csak azt nem tudom, hogy ennek a karkötőnek mi a köze a farolva haladásnak vagy éppen a farral csúszkálásnak! Mert a szótár ezt adta ki. Ennek a csuklódísznek a teljes hossza az  ITW Nexus csat találkozásáig kereken 22 cm. A csuklóméretem olyan…

Társszerkesztők kerestetnek!

Sziasztok!  Társszerkesztőket keresünk a blog.hidegfem.eu online megjelenő  cikkeinek bővítéséhez. Ha otthonosan mozogsz az EDC, a kések, az outdoor tevékenységek és minden ehhez köthető témakör  valamelyikében, és úgy érzed, képes vagy rendszeresen kisebb- nagyobb leírásokat, cikkeket írni vagy fordítani, akkor jelentkezz  nálunk a hidegfem@gmail.com emailcímen. A jelentkezésben írd meg, ki vagy, mihez értesz, és milyen jellegű…

A paracord pók…. – nyereményjáték

Üdv és sziasztok! Facebookos profilomon már bemutattam nektek a pókomat amit barátomtól Bereczki Szabolcstól kaptam,   a Csomómánia blog tulajdonosától. Hírt is adtam róla, hogy adott egy kis segítséget ahhoz, hogy a pókot miként is lehet elkészíteni, ha van elég kedved és ügyességed hozzá. De most nyerhetsz egyet! Nem kell más tenned mint ellátogatnod a…