A késleírások kapcsán viszonylag sok penge megfordul a kezemben. Ezen kivételezett helyzet ellenére a mostani tesztalanyt gyermeki izgatottsággal vártam. Custom késről van szó, ami mindig érdekes dolog, hisz ismerjük az embert a penge mögött. Türelmetlenül toporgunk, hogy amit alkotott, a gyakorlatban miként válik be. De most, még sikerült fokozni a hatást, a várakozás kellemesen bizsergető, lassan adagolt adrenalin löketeit. Szinte karácsonyi ajándékváró hangulatban lestem ennek a csomagnak a megérkezését. Le Goff újragondolt egy kést, amit egyszer már – pár éve – elkészített, majd gyorsan el is adott, és nemrég úgy döntött, hogy némi módosítással, széria pengét csinál belőle. Szóval igazi ritka alkalom, amikor egyedileg gyártott, de szériára tervezett kés prototípusa kerül az ember kezébe. Velem most ez történt. Sőt van még egy csavar a történetben, amire még kitérek.
… ,,Az ágak visszacsapódtak mögötte, ahogy sebesen, semmivel sem törődve átcsörtetett a bokrok között. Egy tisztásra robbant ki az ágak közül, de csak egy pillanatra állt meg, míg zihálva, meggörnyedve, kezeit térdén megtámasztva körbepillantott, igyekezve felmérni hol lehet. Ismerős sziklát pillantott meg a fák között, kicsit távolabb. Igen, ez az, jó felé rohant! – árasztotta el a felismerés. Egyszerre lett nyugodt és izgatott ettől a felfedezéstől. Futott is tovább a szikla felé, ahonnét már biztosan tudta az utat a kunyhója irányába. Sebesen kerülgette a fákat és a kiálló gyökérzetet. Egy pillanatnyi ideje még arra is volt, hogy kitapintsa oldalán a Skogot. Ott feszült a derekán a kydex tokban. Ez új erőt adott neki. Mi történhet velem, ha ez nálam van? Legyek bár a legsűrűbb erdő mélyén, nem vagyok egyedül. Még talán el is mosolyodott izzadt, koszos arca.” … (Steven Blessed: Erdő mélyén)
Ezen, kis hangulati felvezető után, csapjunk bele. Nagy Csaba, alias Le Goff, kihozott egy új széria kést. Egy köztes pengeméretű (10cm) modellt a Karak (8cm) és a Zsivány (13cm) közé. Alapvetően amolyan erdőjáró, turista késnek szánja. Ehhez, ránézésre, és az adatok alapján tökéletes lesz, de lássuk a részleteket.
Mielőtt ebbe belekezdenénk, tisztázni szeretnék egy-két dolgot. Bár a késes társadalomban sokan Le Goffként ismerik
Csabát, ő nem ezzel a névvel szeretné felfuttatni a vállalkozását. Nagy Csaba néven képzelte el a brand felépítlését, ennek megfelelő a beütője is a késeken. Új késimádókban felmerülhet, hogy honnan származik akkor a Le Goff név? Hát, kb. az ősrobbanás idején keletkezett. A késes ősrobbanáskor – ami a Magyar Túlélő Portál idejére tehető – Csabának kellett egy nick név a portálra való regisztrációhoz. Egy akkori alapító – Edrose – volt ebben a segítségére. A javaslatok között volt a Le Goff, ami breton nyelven kovácsot jelent. Szóval elég autentikus név volt az akkor szárnyait bontogató késesnek. Ahogy Csaba egyre ismertebbé vált munkáiról, úgy terjedt el ez a nick név is. Ő ugyan a saját és valódi nevével kíván boldogulni, de nem bánja, hogy sokan így ismerik.
A másik, amire magyarázatot kívánok adni, e kés neve. Ez a kis csavar, amiről az elején említést tettem, s ami fokozta örömömet és büszkévé tett ezzel a pengével kapcsolatban. Mikor az interjút készítettem Csabával, hogy ez a cikk elkészülhessen, sokat nyaggattam, mi ennek a késnek a neve. Már elkészült a prototípus, de az elnevezés még váratott magára. Nekem viszont nagyon kellett a név, hogy tudjam minek szólítani a pengét, illetve a nomen est omen alapján, össze szerettem volna kapcsolni a cikk tartalmát és az elnevezést. Mivel szorított az idő, beszélgetéseink során javasoltam egy általam erősnek és találónak vélt szót, amit a készítő – egy hétvégét gondolkodva – el is fogadott. Tehát így született meg a Nagy Csaba – Skog. Ez egy svéd szó, erdőt jelent. Ehhez persze kellett, hogy Csaba erdőjáró, turista késként definiálta – akkor még névtelen – gyermekét. A skog egy nagyon szikár, kemény hangzású szó. Nem csak a szó szerinti fordítása érdekes hát, ami a felhasználási helyre utal, hanem az egésznek a kiejtése is jelentőséggel bír. Kifejezi – megítélésem szerint -, hogy ez egy olyan eszköz, ami segít a vándornak, ha az erdő mélyén meg kell oldani néhány dolgot. Kifejezi az eszköz egyszerűségét, mégis sokoldalú felhasználhatóságát. Kifejezi az acél tartósságát, ellenállását a viszontagságokkal szemben. Egyúttal, mint keresztnév, kicsit misztikusan, a társam nevét is jelenti. Ott vagyok én az erdőben, és velem van Skog a barátom, társam, akire mindenben számíthatok. Arról a stílszerű apróságról nem is beszélve, hogy a penge acélja is svéd. Hát, nagyjából ez áll a név mögött, és természetesen nagy megtiszteltetés számomra, hogy Csaba elfogadta javaslatomat.
Ami nem kapcsolódik szorosan e konkrét késhez, de érdekes, hogy miként ismerkedtem meg Csabával. A cikk megírása előtt pár héttel hozta létre Le Goff a fészes profilját. Új profil lévén, nagy lendülettel elölte be ismerőseit. Akkora lendülettel, hogy engem is bejelölt – véletlenül – holott nem ismertük egymást. Mivel előző héten zajlott le Neszmélyben a nulladik TBT, ezért azt hittem onnét ismerjük egymást, így simán visszajelöltem őt. De közben rákérdeztem Syakyra, aki szintén ott volt a táborban, hogy ki is ez a srác. Ő világosított fel, hogy ez a személy bizony Le Goff, a késes. Ezt a kódnevet már én is ismertem. Rögtön érdekessé vált az ügy, mert az volt az első gondolatom, hogy kellene Csabáról és egy késéről írni valami jó kis blogot. Szóval itt tartunk most… Az életben a dolgok, események, történések nagyon kis nüanszokon állnak vagy buknak. A véletlenek sorozatának szerencsés összjátéka kellett ahhoz, hogy ez a cikk megszülethessen. Vagy éppen hogy nincsenek véletlenek, és ennek így kellett történnie? Kinek-kinek hitére bízom ezt.
Adatok:
- Acél: kereszthengerelt Sleipner
- Penge hossza: 100mm
- Penge vastagsága: 4mm
- Penge szélessége: 32 mm
- Markolat hossza: 118 mm
- Markolat vastagsága: 20 mm
- Tömeg: 225 gramm
- Felület: kőmosott (Ez extra feláras, alapból szálcsiszolt a felület)
- Markolat anyaga: 3 színű, fekete, fehér, homok G10 (Ez is extra feláras, alapból fekete G-10, vagy keményfa a markolat)
A pengeforma – a jól bevált – drop point, nagyon enyhén rekurzív vonallal, egyenes leélezéssel, élszalaggal. Ettől a szinte észrevehetetlen visszahajlástól – húzó vágásnál – jobban beleszalad az anyagba az acél. Ugyanakkor a képeken szinte láthatatlan, inkább csak szabad szemmel érzékelhető rekurzivitás nem nehezíti az élezést, mint a durván visszahajló pengék esetén. Full tang szerkezet, de törővég nélkül, a markolat vége felé zsinórlyukkal (csőszegecs). A pengeháton – a markolat felőli egyharmadnál – Csaba elhelyezett egy első pillantásra alig észrevehető, inkább tapintható, enyhe kiszögellést. Ez formailag csak egy játék, ami különlegessé, egyedivé teszi a megjelenést, ugyanakkor ez a néhány fokos emelkedő hivatott ujjtámaszként szolgálni, ha jobban kell nyomni a vasat. Ez helyettesíti a csúszásmentesítő
bordákat, amik ennek a késnek a stílusához, felhasználási területéhez idegenek, túl taktikaiak lennének. A kés foka ezen a rövid szakaszon le van tompítva, nagyon enyhén kerekítve, hogy ne sértse fel az ember bőrét. Ez a figyelmesség nem minden késkészítő alapvető tulajdonsága, azért hangsúlyoztam ki. Ha ez egy taktikai kés lenne és éles, eldolgozatlan, 90 fokra köszörült a pengehát, akkor nem szólok egy szót sem, hisz azt a kést jó eséllyel kesztyűben használják. Mivel ez egy turista kés, ezért egyértelmű, hogy itt el kell dolgozni a fémet. A gerinc többi része, természetesen alkalmas szikravető indítására. A bal pengetükör felső részén helyezkedik el Nagy Csaba logója, fémjelölés nincs. A kés tömege nem éppen lepkeszárny, de ez nem is baj. Érződik, hogy van benne anyag, ugyanakkor se több, se kevesebb, mint amennyi kell. A markolat és a penge találkozásánál a markolat elvékonyodik, a penge kiszélesedik, az így keletkező markáns holker, egy szép támaszt biztosít a mutatóujj számára, ami így nem csúszik a pengére munka közben. A markolatpanelek két rozsdamentes szegeccsel ragaszkodnak a közöttük teljes szélességben
és hosszban végigfutó fémhez. A háromszínű G-10 rendkívül látványos, nem csak a felszínen, hanem felül, vagy alulnézetben is. Oldalról tekintve egy igazi kávéból készült, tejes, krémes, kavargó cappuccinora hajaz a megjelenés. Más szögből pedig, mint egy igényes nápolyi szelet rétegei, úgy sorakoznak a hosszanti lapocskák, amik végül látványos, és erős markolattá állnak össze. A három színréteg azért tud megjelenni a felszínen, mert bár ez a képeken nem látszik jól, de a markolat felületében van két hullám. Az a finom csiszolás, ami a hullámzást létrehozta, nem csupán kényelmesebbé teszi a fogást, de zseniális módon előcsalja a második és harmadik réteg G-10 színét is. Mint mikor a talaj erózió, megmutatja a mélyebb föld rétegeket. Ez ugyan feláras opció a kés megrendelése esetén, de olyan kuriózum, ami optikailag alaposan hozzátesz a késhez.
Ejtsünk szót a tokról is. Noha Csaba nem készít tokokat, bőrtokot tud készíttetni, ha valaki ezt igényli. Egy kés olyan, mint a szép lányok, alapból nem lehet meztelen. A lányokat is fel kell tip-top öltöztetni, hogy ha majd eljön az ideje, lekerülhessen a ruha. A kések is kapnak szép ruhát, csak náluk toknak hívják. Ez az, ami elrejti a lényeget, de mégis sejteti a tartalmat, ugyanakkor praktikus tulajdonságokkal is bír. Nevezetesen védi a pengét, védi a felhasználót a pengétől, segít a hordozhatóságban. A Skoghoz kiválóan illik a bőrtok is, de a sors szeszélye folytán, a prototípushoz kydexből készült. Méghozzá Croc műhelyében, a tőle megszokott precizitással, igényességgel. Fekete alapanyagból, pancake stílusban, csőszegecsekkel összefogva, nagy Tek-Lok kompatibilis elrendezéssel. Rajta a jól ismert M monogram, mint Makrai. Kés és tokja így tökéletes egységet alkot, mint a jó szeretők. Kiválóan tartja a pengét, ugyanakkor nem kell erőltetni a kipattintást, mert finoman jár. Nem csattan, hanem kattan. A penge hegyének közelében elhelyezett furat a vízelvezetésben játszik fontos szerepet, illetve a kés is gyorsabban szárad ennek segítségével.
Nagy Csaba szakmai életrajza:
2005-ban kezdtem el késeket készíteni. Eleinte csak időtöltésként barkácsoltam, aztán egyre jobban megtetszett a dolog. Ekkor még betonacélból, laposvasból és hasonló anyagokból próbálkoztam. Szerencsére kertes házban lakunk, így a hely és úgy-ahogy a szerszámok is adottak voltak, csak hátra kellett menni az udvarra. A második nagy fordulópont is ebben az évben következett be, megismerkedtem Szekeres Antal kovácsmesterrel. Ezt követően rendszeresen jártam hozzá elsajátítani a kovácsolás fortélyait. Molnár Péter debreceni kovácsmesterhez is jártam időközben segédkezni, tanulgatni, ahol hasonló hasznos fogásokat tanulhattam meg. Mindkettejüknek sokat köszönhetek.
Így végre késnek való acélokból is tudtam kovácsolni a pengéket, amiket rendszerint otthon fejeztem be. Az elején csak a magam örömére, aztán idővel ismerősök, családtagok részére is készítettem késeket. Később már kisebb megrendeléseket is elvállaltam. Egyre jobban megkedveltem a késkészítést és elkezdtem a műhelyem is fejleszteni.
2008-ban vettem részt az első kiállításomon Budapesten a Lurdy-házban. A kiállítás szervezője és egyben a Magyar Késmíves Céh elnöke Fazekas József meghívott a következő céhgyűlésre, ahol bemutatkozhattam a céhnek. Láttak bennem lehetőséget, így felvételt nyertem a céhbe, aminek azóta is tagja vagyok.
Késeimet saját terv alapján készítem és igyekszem mindig új formákat kitalálni, persze mindig szem előtt tartva a használhatóságot. Ebből adódóan inkább egyedi, vadászkések a fő profilom, de szériakéseket is készítek. Pengék alapanyagául használok rozsdamentes, porkohászati, szerszámacélokat és saját készítésű damaszk acélt is. Markolatként különböző hazai és trópusi fafajokat, csontokat, agancsot, szarut és szintetikus anyagokat (G10, micarta).
Összeállt egy rövid kis interjú is Csabával.
Sgt. Blessed: Említetted, hogy mindig is szerettél barkácsolni, de miért kés, miért nem búbos kemence?
Csaba: Valahogy ez állt közel hozzám, és könnyebb, mint a búbos kemence. 🙂 Érdekelt nagyon a kovácsolás, onnét pedig egyenes út volt a kések felé, hisz az is a kovácsolásból ered, illetve korábban is érdekeltek a kések.
Sgt. Blessed:Tervezel kést vagy csak az ügyfelek vágyait, álmait valósítod meg, kalapálod acélba?
Csaba: Folyamatosan próbálok új és új formákat kitalálni. Néha feszegetem a határokat és igyekszem a használhatóság megtartásával, minél érdekesebb formákat megalkotni.
Sgt. Blessed: Kísérletezéseidből mi az ami nagyon bejött a késes társadalomnak?
Csaba: Talán az egyik legsikeresebb késem a Kiridashi lett, pedig csak egy lehulló acéldarabot akartam hasznosítani egy kis nyakkés személyében.
Sgt. Blessed: Tokozással, markolatkészítéssel, hogy állsz?
Csaba: Egyszer készítettem egy tokot, de rájöttem, hogy az nem az én világom, maradok az acélnál. 🙂 A markolatok alapanyagát sem én készítem, csak formázom, a tervnek megfelelően.
Sgt. Blessed: Milyen acélokat használsz, te melyiket szereted?
Csaba: Sokféle acélt használok, KO13, N690, N695, N678, Elmax, RWL-34, D2, Rigor, Sleipner, 51CrV4, M1, csapágy, vagyis GO3, és persze saját készítésű damaszk acél. Egyszer sikerült venni 13c26-ot is. Nekem a sleipner és a damaszk a kedvencem, de elvagyok a KO13-al is, kajálós késnek nagyon jó.
Sgt. Blessed: Hová szeretnél eljutni, mondjuk öt év múlva? Van valami koncepciód, ami mentén haladsz, vagy majd az élet hozza?
Csaba: Szeretnék ebből megélni, de konkrét dolgokat még nem terveztem. Majd, ahogy az élet hozza.
Most nézzük a tesztet:
Elsőként a szőrpróba, az originált gyári (Nagy Csaba) élezéssel. Eredmény, kiváló borotva hatás. Szőrszálak csendben aláhullanak a kezemről. Itt megjegyzem, hogy a bal alkarom a sok próba miatt már foltosan pőre, szóval kicsit beteges hatást keltek vele. 🙂
Jöhet a papír puzzle gyártás. Nyilván – a gyakorlatban – nem igazán szeletelünk papírt késsel, de a lapok sajátos rost szerkezete miatt kiválóan tesztelhető vele egy penge éle. A hatás meggyőző, de hisz ez a minimum.
A bemelegítés után jöhetnek az életszerűbb feladatok, meg a kevésbé életszerű, de kemény tesztek.
Az alábbi videó elég hosszú, több, mint 25 perc. Az volt a célunk, hogy tényleg lássátok, hogy keményen lett kezelve a penge, és mit bírt. Aki unja, nyilván tekerhet rajta. A tesztek nem életszerűek olyan szempontból, hogy ez a kés nem fa hasogatására lett készítve. Mi azért használtuk ezt a módszert, mert így könnyen és gyorsan előjönnek az esetleges hibák. De rendeltetésszerűen azért nem erre van kitalálva a kés! Tehát otthon a fa, esetleg G-10 markolatot (mivel nincs törővég) ne nagyon csapkodjátok.
A keményebb tesztben segítségemre volt (ő csinált mindent), Molnár Tibor, alias Moti. A teszt eredményességét nem befolyásolta, de aznap sajnos szakadt az eső, ezért egy kocsibeállóba kellett húzódnunk a végrehajtáshoz, az eredetileg tervezett erdő helyett. Ütőfás hasítással kezdtünk. A penge szépen dolgozott, nem okozott neki problémát ez a fajta megterhelés. A 10 cm-es penge nyilván korlátokat szab a hasábok átmérőjét illetően, de ez minden késnél így van. Moti szinte gyufaszálig elment a hasogatásban, nem kímélve a Skogot. Aztán jött egy forgácsképzés, hogy legyen, amibe belekap a szikravető tűzijátéka. A Skog és a ferrocerium rúd (kétfélét használtunk, Morakniv és noname) gyorsan barátságot kötött, ahogy ezt a videón láthatjátok is. Majd míg ropogott a tűz, a feltuningolt Ikea kanálszárítóban, tollaságazás volt a porondon. Az akác nem ideális ilyen szempontból, de Moti és a Skog szép munkát végzett. Mivel esett az eső, így a markolatot kipróbáltuk vizesen is. A G-10 kedvező tapadási tulajdonságai nedvesen még szembetűnőbbek voltak.
Összegezve tapasztalatainkat, a Skog formailag és anyaghasználatban nagyon átgondolt kés. A kivitelezés minősége elsőosztályú. Tesztünk során sem az acél, sem a markolat nem szenvedett látható károsodást. Az erőpróba végén még mindig zökkenőmentesen epilált a penge éle. Természetesen tesztünk nem reprezentatív, sokkal inkább szubjektív, de engem így is meggyőzött. Nyilván az ár is érdekes lesz majd, de technikai értelemben a Skog széria érett vas, jó választás, ha valaki mellette dönt!
Aki élőben is meg szeretné nézni, esetleg vásárolni ezt a kést, az megteheti majd legközelebb 2014. december 6-án, Budapesten, a Vajdahunyad várában megrendezésre kerülő késes vásárban!
Jó lett a teszt,és a videó is, és lenne egy kérdésem,ami ide vág. Ha készítek kést azt be mutatajátok,vagy legalább egy véleményt róla mondtok? Csak mert én is kezdő késkészíő leszek,és jó ha kapok hozzáértőktől is valamit hogy mit szólnak hozzá. Bár 10 kés után sem mond el feltétlen sokat mert, MINDEN KÉSEM TELJESEN MÁS STÍLUSÚ,de annál jobb. A választ előre is köszi. Csak így tovább!
Írj privátban.
Üdv
Véleményt szívesen mondok róla, de szerintem ne siesd el. Mint írod, a stílusod is keresed még. Szerintem találd meg a stílusod, és ha készítesz egy olyan kést amire nagyon büszke vagy küld el.