R.I.T.R – A vízálló papír

Az ötlet 1920-ban született meg, amikor is Jerry Darling megoldást keresett a favágók problémájára, hogy esőben is jegyezni tudják a kivágott fák mennyiségét és a hozzá kapcsolódó egyéb adatokat. Az évek során a termék folyamatosan fejlődött és mára ez az egyetlen olyan papír, amit a sivatagi hadművelektől elkezdve a rovarmegfigyelésig mindenhol használnak. A Rite In…

XI. Nemzetközi Késkiállítás és Vásár

Újabb év szeptembere -Lurdy ház, nemzetközi késkiállítás és vásár. Idén már a XI. alkalommal rendezik meg a késes körökben igen népszerű rendezvényt. Elsősorban magyar késkészítők termékeit foghatjuk/vásárolhatjuk meg, melyek nemzetközi viszonylatban is megállják a helyüket. Ha nem vagy késimádó és már az előző évben láttad a kiállítást, valószínűleg nem fog sok újat mutatni neked, de…

A vértesi paracordlepke igaz története

A múlt hétvégi, Csiklingvárnál lefolytatott laza sátorozás után (amit én „iskolaköszöntőnek”, Zsolt fiam viszont makacsul „nyárbúcsúztatónak” hívott) elhatároztam, hogy ideje megszemlélnem az Országos Kék egy számomra eddig ismeretlen szakaszát, ahol szégyenszemre még sosem jártam, pedig relatíve itt van a közelemben. A Szárliget – Kőhányáspuszta közötti szakaszról van szó, amelynek a kőhányáspusztai részén már voltam ugyan,…

Transformer – multi eszközök a nagyvilágból

Az emberi fantázia határtalan, de legalábbis mi nem látjuk a végét. 🙂 Ezzel kb. úgy vagyok, mint azokkal a tételekkel, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak, vagy hasonló téma az univerzum végtelensége. Általában jellemző, hogy az emberi agy/tudat képtelen kezelni a végtelen fogalmát. Egy biztos, multi eszköz annyi van már, mint csillag az égen. Íme…

Az energiamegmaradás törvénye…

Manapság egyre nagyobb az energiaigényünk. Szaporodnak a  körülöttünk lévő elektromos fogyasztók, illetve ezek egyre több energiát követelnek, a nagyobb felhasználói élmény érdekében. Abba most ne menjünk bele, hogy szükségünk van-e igazán ezekre a fogyasztókra. Most foglalkozzunk a tüneti kezeléssel, vagyis miként tudjuk etetni ezeket a készülékeket. A legnagyobb gond a szuper kijelzős okostelefonokkal van, amik…

Sog Tsunami – Mindent visz

Három betű, egy szikár szó. Élesen és hidegen hangzik. Nem véletlenül érezzük úgy, hogy itt egy komoly, kemény dologról van szó. Ugyanis a név eredete még a vietnámi háborúba vezet vissza. Egy amerikai különleges egységet hívtak úgy, hogy Military Assistance Command, Vietnam – Studies and Observations Group, azaz röviden MACV-SOG. Az egység tevékenységét nem boncolgatnám,…

A Haidu teszt

Már jó ideje gondolkodtam egy jó élező készlet beszerzésén. Van ugyan Spyderco készletem, Fallkniven DC4 (aki egy zuhanásos balesetből kifolyólag már D4..)  Most megérett a helyzet, és a hidegfem.eu  jóvoltából hozzá jutottam három, különböző finomságú kőhöz. A kövek mérete 100 x 39 x 15 mm, finomságuk 180, 600 és 1200-as. Kíváncsi voltam arra, hogy a mostanában…

Fertő-tavi teker(g)és

Naszóval, nem csak a gyalogosoké a világ, mondok, és a kies augusztus havának tizenötödik napján, az Úr kettőezer-tizennegyedik esztendejében elautóztunk az ország egyik nyugati szegletébe, Fertődre, azzal a nemes céllal a szívünkben, hogy egyetlen nap alatt körbebiciklizzük a Fertő-tavat. Az akciót a szokásos alapos felkészülés előzte meg: ellenőriztem a garázsban, hogy megvannak még a kerékpárjaink,…

Klax a multibalta

Ez több mint egy fejsze… A cikk szerzője Klecker Glenn, a Klecker Knives tulajdonosa, díjnyertes késtervező, tengerészgyalogos veterán, iraki tapasztalatokkal, mellesleg a Klax fejlesztője. Ugyanis a Klax = Klecker Ax System. Lássuk mit ír a termék fejlesztője az ötletéről: A multi eszközök világában a Klax optimális keveréke a használhatóságnak és a hordozhatóságnak. Két független tesztelő…