Ez több mint egy fejsze…
A cikk szerzője Klecker Glenn, a Klecker Knives tulajdonosa, díjnyertes késtervező, tengerészgyalogos veterán, iraki tapasztalatokkal, mellesleg a Klax fejlesztője. Ugyanis a Klax = Klecker Ax System.
Lássuk mit ír a termék fejlesztője az ötletéről:
A multi eszközök világában a Klax optimális keveréke a használhatóságnak és a hordozhatóságnak.
Két független tesztelő is kipróbálta a Klax-ot. Az egyikük cikkeket ír egy komoly újságban, és természetesen erről a termékről is összefoglalja majd tapasztalatait a magazin számára. A Klax valamikor nyáron kerül a boltok polcaira. Ez az érdekes eszköz szerepelt a Blade Magazin különkiadásában, ami a Blade Show-ra jelent meg. A szereplés oka pedig az volt, hogy a Klax megkapta a 2014-es év legötletesebb terméke díjat ezen a rendezvényen, ami a világ legnagyobb késes seregszemléje.
Tesztelőink – tulajdonképpen – egy csapat, férj és feleség. New Hampshireben próbálják ki a Klaxot, és megosztják tapasztalataikat annak használhatóságával kapcsolatban. Az alábbi linken Kaila – a feleség – feltett egy linket, ami egy első, nyers teszt videó. De ezen túlmenően – férjével Dougal – minden nap próbálgatják a Klaxot, mielőtt vissza adnák.
Iratkozz fel a Youtube csatornájukra, ha szeretnéd látni a friss videó feltöltéseket és a posztjaikat. A házaspár számos tesztet fog elvégezni az elkövetkezendő időkben.
Nos, nem én vagyok a legjobb videós, de azért én is készítettem egy anyagot a Klax használatáról. A videón látható fa 10 cm átmérőjű.
Glenn vagyok, és a fiam Nathan. Mindketten szeretünk kitalálni olyan dolgokat, amik segítik az embereket a természetben. Fejlesztéseket végzünk kés design, és multi eszközök területen. Reméljük, hogy első teljesen önálló többfunkciós találmányunk, a Klax sikeres lesz a Kickstarter segítségével.
A Klax tulajdonképpen egy olyan multi-tool, ami egyúttal egy fejsze fejrészeként is funkcionál. Az eszköz olyan kialakítású, hogy ha terepen is vagyunk, gyorsan rögzíthető egy fa nyélre. Egy ötletes és egyszerű csavaros rögzítő bilincs rászorul a belefogott fa nyélre.
A fa nyélbe vájt nútoknál kell rögzíteni az eszközt, ha meggyőződtünk róla, hogy jól illeszkedik a befogó bilincsekhez.
Itt látható, hogy egy sima botot is be lehet fogni a fejbe, és öt perc alatt kész az alkalmi fejsze.
Ha nem használjuk, mint fejszét, akkor is számos hasznos funkciót rejt ez az eszköz. Például kalapács, sörnyitó, többféle csavarhúzó, karbiner, és sok egyéb, amit már megszokhattunk a multi eszközöknél.
Négyféle termék verzió létezik. Az alábbi képeken láthatóak, a részletes funkciókkal együtt.
Kapható hozzá kétféle nyél is, bár ahogy ez látszott, szinte bármiből készíthető nyél házilagosan. Sőt, igazából ez a lényege a Klaxnek.
A Klax-ot 8mm-es – típustól függően – acél vagy titán lemezből vágják ki vízsugaras vágóval. Kialakítják a különféle funkciókat. A nyél rögzítő befogó pofák is ugyan abból az anyagból kerülnek kialakításra. Hőkezelik – edzik –, majd megtisztítják, sorjázzák, élezik, és kész is Klax.
Kiknek ajánljuk ezt az eszközt?
Túrázóknak, hegymászóknak, preppereknek BOB-ba, túlélő felszerelésnek, kertészeknek, házkörüli munkára, autós vészcsomagba, és még számtalan felhasználási területre, amire nem is gondolhatunk elsőre.