Tisztelt olvasóim / vásárlóim / drukkerek és persze ellendrukkerek! Köszönöm, hogy vagytok bármilyen formában is léteztek. Remélem, hogy 2020-ban is találkozni fogunk valahol, valamilyen úton-módon. Mostanság sok változás volt, és még nagyon sok változás várható a környezetemben, és persze konkrétan velem és a hidegfém webshoppal kapcsolatban – remélhetőleg előnyömre válva. A következő napokat szigorúan pihenéssel…
Üdv és szia Mindenki! Úgy döntöttem idén BLACK FRIDAY-t tartok. Én tartom magam az eredeti elképzeléshez. Nem játszom az árakkal. A kedvezmény az kedvezmény. De figyeljetek oda ha vásárolni akartok mert csakis pénteken lesz esélyetek kedvezményesen vásárolni nálam. Jó vásárlást kívánok nektek.
Arányában véve már elég régen túráztam egy igazán jót. Az okát ne is firtassuk elvégre mindannyiunk ugynabban az országban, él és nagyjából a külső ingerek is nagyjából azonosak. Az élet mindig közbeszól és sajna nem mindig lehet belőle a legjobbat kihozni. Néha fenn – sokszor inkább lenn. De aki jól érzi magát a természetben, az…
Csak tessék,csak tessék – ezt minden lőfegyvert szerető embernek látnia kell. Ez szinte hihetetlen. Abba azért gondoljunk bele, hogy ugyan a a mellény megfogta a lövedéket, de amilyen erővel az becsapodótt nemigazán hiszem hogy túlélhetó. Szerintem. Esetleg neked más a véleményed? Ha esetleg kicsit több minden érdekelne a gyártótól akkor kattints IDE.
Sziasztok, tudtam mindig, hogy nagy az isten állatkertje és túl alacsony a kerítés. Pénzért, hírnévért, figyelemért az ember nagyon de nagyon sok mindenre képes. Hogy a videóban szereplő delikvens mit kaphatott ezért – el nem tudom képzelni. Sokat gondolkodtam rajta én egy ilyen szereplésért mit is kérnék. Nem tudom, és te?
Nagyon szeretek taktikai ruházatban járni. Rendesen ki vannak találva, bár sajnálatosan módon egymás után csalódom azokban a márkákban amit kis hazánkban be lehet szerezni. Nagyon úgy néz ki, hogy szintet kell, hogy lépjek. Kicsit többet kell áldozni rá, és akkor azok hátha nem szakadnak a rip-stop anyag ellenére vagy nem nem kopik a fekete nadrág…
Elérkeztünk a 3 részes kis agymenésem harmadik, egyben befejező részéhez. Remélem most sokan felsóhajtottak! Ebben a Magyarországon legálisan használható önvédelmi eszközökről írok pár mondatot. Nyilvánvalóan a teljesség igénye nélkül úgy a felsorolásban, mint azok elemzésében, hiszen az eszközönként több könyv lehetne. A kissé talán furcsa borítóképpel pedig arra szerettem volna utalni, hogy minden lehet jó…
A múlt héten az önvédelem jogi hátteréről olvashattatok egy kis írást, most nézzük meg az önvédelemhez szükséges négyes második és harmadik részét, a hardvert és a software-t. Jövő héten pedig most már tényleg sok-sok képpel illusztrálva a negyedik pontot, a kellékeket fogjuk áttekinteni. Képzeljük el a következő szituációt: egy kellemes mozi, színház vagy koncert után…
Már annyiszor írtam le egy-egy késről, hogy hogyan, s miért alkalmas önvédelmi célra. Késes csoportok bejegyzéseinek olvasása során az is kiderült, hogy sokak számára fontos szempont az EDC kés kiválasztásánál az önvédelem. Most foglaljuk össze, hogy mit is kell tudnunk az önvédelemről! Ahhoz hogy egy önvédelmi -vagy jogos védelmi- szituációban hatásosan megvédjük magunkat, s az…
A 25 órás lövészverseny megrendezéséről beszámoltam nektek. Akkor egy rövid kis ízelítőt is láthattatok. Most egy kicsit hosszabb beszámolóval készültem nektek. A verseny alapállapotban 24 órás ami azt jelenti, hogy szombat reggel 9-től vasárnap reggel 9-ig szokott tartani. Az időpont most is stimmelt csak az érdekesség kedvéért most volt egy óraátálítás amit a verseny szervezői…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.