Már kezdtük azt hinni, hogy valami hibádzik a késbemutató videós játék kiírásában: nem elég vonzóak a díjak, túl nehéz a feladat, vagy egyszerűen csak rosszul időzítettünk, és ilyenkor nem érdekli az embereket sem a net, sem a kések, csak a foci, meg a sör. Jelentem, félretesszük aggodalmunkat, hiszen megérkezett az első videó. Franky576 mutat be benne egy nagyon pofás kis modellt, a…
Megérkezett a vendégposzt írás nyereménye, nevezetesen a Mora 2010 Bushcraft Forest. Tamással megegyeztünk, hogy ezt szeretném a Signal helyett, lévén ez sokkal vadásziasabb színű, nem az a rikító, mint a Signal. Ezúton köszönöm még egyszer mindenkinek, hogy a közönségszavazáson az én posztomra voksolt. Azt beszéltük Syakyval, hogy ha megérkezik a kés, akkor néhány képpel…
Régóta tervezünk egy késgyártó cégeket bemutató sorozatot. Rövid hezitálás után úgy döntöttünk, hogy közkedveltsége, általános elismertsége miatt a Spydercóval kezdjük. Biztosan lesznek, akik legyintenek rá, és azt mondják: minek, hiszen mindent tudunk a pókos késekről. Bízom benne, hogy mégsem haszontalan ez a vállalkozás, hiszen sokan vannak, akik még csak most ismerkednek a kések világával, másrész innen-onnan…
Íme egy pici, de annál élesebb kés. Nem véletlenül, hiszen gyártója a Fallkniven, és a náluk használatos csúcsacélból készült. Neked mi a véleményed róla? Szólj hozzá, véleményezd, de előtte csodálkozz! Ha esetleg te is találtál valami érdekes videót, amiről azt gondolod, hogy másnak is látnia kellene, jelezd és kiteszem. A képet köszönöm a knifeforums.com oldalnak.
A vendégposzt-nyereményjáték igen jól sikerült; sok és nagyon színvonalas késbemutató írás született. Most újabb játékot indítok, magasabbra téve a lécet. Nehezebb a feladat, és ennek megfelelően komolyabbak a díjak is. A célom késbemutató videók készítésének ösztönzése, tehát ezúttal a mozgóképé és a dumáé a pálya. Készítsetek rövidfilmet, amelyben alaposan körbeforgatva és szövegesen is bemutatjátok valamelyik…
Tisztelt Olvasók! Először is mindenkitől elnézést kérek, hogy ilyen hosszú időn keresztül nem jelentkeztem, de sajnos megvolt ennek a nyomós oka. Sikerült beszereznem valamilyen fertőzést/gyulladást, ami vándorol a szervezetemben, és folyamatosan problémákat okoz. Jelenleg a vesémből próbálom kiűzni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Annyira el voltam ezzel foglalva, hogy az alapvető feladataimat is csak igen nehezen tudtam elvégezni. Az állapotom most sem…
Azért írom ezt a posztot ismételten ugyanarról a témáról, hogy megmutassam, Raga mester nem szeret kétszer ugyanolyan tokot készíteni. A kérés ugyanaz volt mint az előzőnél, a kés, a szikravető és a késélező is ugyanaz. De a tok mégis egy kicsit más. Mindenki döntse el maga a képek alapján, hogy jobb, esetleg rosszabb. Az előző tok tok…
A boltom megnyitása óta rengeteg levelet kaptam, jellemzően köszönő és dicsérőeket, szapuló levél viszont még nem volt. Azt gondoltam, ezek nekem szólnak és nem másnak, de ez a levél valahogy más. Van benne egy kis panasz, van benne egy kis dicsekvés, és van benne egy bizonyos szintig késbemutató is. Nekem tetszett. A levelet majdnem teljes terjedelmében közlöm (persze az írójának…
És íme az utolsó vendégposzt, szám szerint a tizedik. Szerzője blogom Balázs nevű olvasója, akinek választott nyereménye a Maglite Solitaire díszcsomagolásban, amit a napokban postázni is fogok számára. syaky A szóban forgó kés a méltán híres Spyderco cég kínai vonalának terméke. Olcsóbb árkategória, hanyagabb kidolgozás (én azért ezzel nem értek maximálisan egyet – syaky ) és nem prémium…
Elszámoltam magam; nem tizenegy vendégposztom van, hanem pontosan tíz. Ez az utolsó előtti, a kilencedik. Simi nevű olvasóm küldte, és a Spyderco egyik legsikeresebb modelljéről, a Police-ról szól. Simi nyereményéül fekete paracordotválasztott.Várom továbbra is véleményeiteket/hozzászólásaitokat. És ne feledjétek, lesz folytatás. A versenykiírás bármikor megjelenhet a blogon. syaky ui: Simi nem adott konkrét instrukciókat, ezért a képek elhelyezésekor a saját fantáziámra hagyatkoztam. A…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.