Üdv és szia mindenkinek! Facebook profilomon már régebben jeleztem, hogy egy kis változás fog történni az Extrema Ratio háza táján. Ez a változás meg is történt. Mi is ez? „1997 november 17-e óta a mai napig mindent megtettünk, hogy DNS-ünk sértetlen maradjon, és következetesen igyekeztünk mindig követni a késről alkotott elképzelésünket. Annyi minden más elkerülhetetlenül…
Szia és Üdv Mindenki! Bestech knife ezennel októbertől útjára indítja az új almárkáját a – Bestechmant. Kíváncsian várom mit tudnak kihozni belőle, elvégre maga a Bestech sem mondható egy drága márkának – mit tudnak még olcsóbbá tenni? Kíváncsian várom a fejleményeket – gondolom ti is. Addig is játszatok egyet a nagy várakozásba. Infók a képen…
most egy kicsit off leszek, vagy lehet, hogy mégsem?! Manapság nagyon nem találom a helyem. Folyamatosan azt érzem, hogy rossz időben, rossz helyen na és persze rossz bőrben vagyok. Kipróbáltam pár dolgot, volt olyan korszakom ahol megpróbáltam tárgyakkal kicsit feldobni magam -szerencsére erről igen hamar leszoktam-, kerestem az adrenalint (na azt jellemzően meg is találtam)…
Ha te is közénk tartozol, és nap mint nap hordasz magadnál egy zsebkést, akkor bizony egy alap szinten illik megtanulni kedvencünk karbantartását. Most nem szeretnék nagyon belemenni a mélyébe, hogy milyen típusú tengelykialakítások vannak, és milyen zárszerkezetek és melyiknek mi az előnye vagy esetleg a hátránya – most kezdjük totálisan az alapoktól és vágjunk bele…
Üdv Mindenkinek! Elsőnek is sorry, bocsi, elnézést, jammer, és hasonló társaik. A világ rohan velem, néha bizony el is rohan mellettem és nem mindig tudom követni megfelelő mennyiségű slunggal. A hiba bennem van sajnos, és a rohanó világban. Én kérek elnézést. Hirdettem egy nyereményjátékot amit nem vezettem le teljesen – ilyenkor sajna jön a vád…
Üdvözletem Mindenkinek, sziasztok! A hosszas előjáték után akkor következzen a játék maga. A nyereményt már ugye ismerjük, ami nem más mint a CRKT – CEO Bamboo zsebkés amit ti szavaztatok meg,(amit egyébként ugye meg is vehettek a ha esetleg annyira megtetszik nektek.) Biztos ami biztos alapon inkább ismétlem magam – az sosem árthat. A játék…
Szia Mindenki, újra üdvözöllek benneteket itt a blogomon. Hát igen egy jó ideig nem funkcionált, aminek több oka is volt. Nem tudom kit mennyire érdekel, de mivel most írhatnékom van zanzásítva összefoglalom. Remélem van pár perced, hogy elolvass. LUSTASÁG! 🙂 – IDŐHIÁNY – FIGYELMETLENSÉG DE – EZ MOSTANSÁG VÁLTOZNI FOG, legalábbis erőteljesen remélem. Egyszer csak…
Szia és Üdv Mindenkinek! Kiskarácsony, nagykarácsony! Nyerjétek meg az ANV Knives P200-as túlélőkését, ami még éppen be tud csúszni a fa alá! A feltételek alul. Köszönjük, hogy te is MEGOSZTOD!! Az ANV P200 közepes méretű robosztus kés melyet kifejezetten vadászoknak, valamint kültéri tevékenységeket végző emberek számára terveztek. A kés legnagyobb erejét a hétköznapi egyszerűségében találja…
MENTS életet Balával – Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány társadalmi ismeretterjesztő programjával célunk elérni, hogy tovább javuljon az újraélesztési tudás és hajlandóság Magyarországon, és minél több ember tudjon róla, hogy rendelkezésre állnak nyilvánosan elérhető defibrillátorok, használatuk pedig laikusok számára is egyszerű, így nincs mitől félnünk. Tanuld meg használni a félautomat defibrillátort…
Helló, szia Üdv Mindenkinek! Biztos feltettétek már magatokban a nagy kérdést, hogy miért is erőltetem én annyira ezt a márkát. Ezennel elárulom a nagy titkot. Ez az első márka aminek a én vagyok a hivatalos nagykereskedése, – tehát ha esetleg érdekelt vagy a témában, és forgalmazni szeretnéd, keress nyugodtan és megbeszélhetjük a részleteket. Terveim szerint…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.