A mai esős délelőttnél egyik nap se lett volna alkalmasabb arra, hogy szétnézzek egy kicsit a Bakonyalján: mi újság, mi történt szombat óta az erdőben, lehet-e már kint aludni, és ellenek-e már a vaddisznók.
Ha vaddisznót most nem is láttam (nyomok viszont szép számmal akadtak a friss, ruganyos sárban), rögtön a Kisgyónba érkezvén egy frusztrált tekintetű birka állta el az utat. Közeledtemre ijedten visszaiszkolt a társaihoz, és onnan bégetett felháborodottan. Ismervén magamat, miszerint a legtöbb állatot az isteni Bear tanítása szerint fontos fehérjeforrásként szemlélek, valahol megértettem a birka(pörkölt) rémületét. Nem mentem utána, messziről fotóztam párat, a birkáit féltő juhász (igen, bizonyos esetekben ő is fontos fehérjeforrás) féltő tekintetétől kísérve.
A Piros + jelzést követve indultam felfelé a hegyekbe. Útközben ellenőriztem a Gyöngyvirág Turistaháznál a Kéktúrás pecsételőhelyet: jelentem, tele van matricával, az igazolásnak nincs semmi akadálya. Némi szintemelkedés után elértem egy füzest: bal kéz felől az Inotai Erőmű üdülője állt (eléggé elhagyatottan), jobbra pedig egy feszület, amin – ki tudja miért – ezüst színűre fújták le a Megváltót.
A füzek között sok helyen virított már a Piros csészegomba, a közkedvelt kucsmagombák előfutára.
Továbbindulván horhosok alján kanyargott velem felfelé az út. Itt rengeteg vaddisznó- és őznyomot láttam; igyekeztem gyorsan átevickélni ezen a részen, mert itt sokszor futok össze vaddisznókkal. Ez persze nem szokott baj lenni, kivéve, ha egy éppen most ellő vagy ellett kocával hoz össze az ezüstszínű jóisten… A kocák ugyanis ilyenkor nem annyira tolerálják a betolakodókat. Ha február-március táján mentek az erdőbe, és kutyát is visztek, nagyon figyeljetek oda! A kutya felzavarhatja a kocát, és az ilyenkor nem menekülni szokott, hanem elkergeti a támadót; a kutyák ilyenkor a legtöbbször szépen visszavezetik a vérben forgó szemű, eszét vesztett anyaállatot a gazdihoz. A vaddisznó egy alacsony súlypontú, veszélyes erőgép: nem játék, és könnyen előfordulhat, hogy egy ilyen esetben végül mégiscsak ti lesztek a végére a fontos fehérjeforrás…
A Piros + a dzsindzsás részen túl belefut egy hagyományosnak mondható vegyes erdőbe, majd rövid idő múlva az Országos Kék jelzés is becsatlakozik egy fél kilométer erejéig. A Kék aztán jobbra elágazik, és lefelé andalogva visszatér a Kisgyónba. Én most a Piroson mentem tovább, mert olyan erdőrészt terveztem felkeresni, ahol ilyenkor már jó eséllyel hóvirágra és medvehagymára lelhetek.
És lőn! Egy kis pihenő után (ahol egy profi vándorbot elkészítését is prezentáltam nektek, lásd lent a képeket), lépten-nyomon csészegombák közt gázolva itt is, ott is hóvirágcsokrok pompáztak az erdőben. Kicsivel lejjebb, a melegebb, napsütötte részeken (nem, nem most; most esett az eső) 8-10 centis medvehagyma-levelek is előbukkantak már. Ha nem ismétlődik meg a tavalyi márciusi irtózatos hóesés, akkor ezek a növények valóban annak a tünetei, hogy a természet megtavaszodott… 🙂
Képek sorban, feliratokkal: