A jelenlegi bejegyzésemet csak az ujjaim írányítják. Írnak az ujjaim, mert írni akarnak.
Akik egy kicsit is követik az életemet tudják, hogy nagyon nem egyszerű az elmúlt években. Igen sok változó van benne amire lényegében semmilyen szinten nincs ráhatásom. Folyok az árral, vagy éppen lógok a semmiben. Egyik sem egyszerű nekem.
Minden egyes gyerekeimmel töltött pillanatot úgy élem meg, hogy fogalmam sincs mikor lesz a következő. Kihozom belőle a maximumot – mert az élet nagy mókamester folyamatosan be is bizonyítja. Ad valamit, vagy éppen elvesz, vagy éppen olyan híreket hoz tudomásodra amitől megzakansz, vagy megkavarja a kását rendesen, hogy ne tudd merre van az előre.
Az egyik kedvenc filmemben van egy mondat amit mindenkinek tudom a figyelmébe ajánlani. „12. szabály – élvezd az élet apró örömeit.” Vagy idézhetném Johnny Walker szlogenjét is „Éld úgy az életed ha lepereg előtted életed filmje érdemes legyen végignézned” – ezt lehet, hogy többen ismeritek. Érdemes belegondolni mekkora igazságtartalma is van.
A nyári szünet alatt arányában véve sokat voltak velem a „kicsik”. Több mint 3 hetet. Sajnos csak ennyire voltak megfelelőek a körülményeim – egyéb esetben az egészet velük töltöttem volna. Közel minden másnap kitaláltam valami programot, hogy legyenek közös emlékeink ha az élet úgy döntene, hogy esetleg keményebben beleszólna bármely olyan szinten, hogy ezt a kis családi idillt tönkretegye. Mint mondtam az élet nagy mókamester – természetesen beleszólt. De Ő annál sokkal morbidabb – egyik kezével elvesz, másikkal pedig valamilyen szinten ellensúlyozza azt a maga morbid módján.
Tudom ezt a posztomat nem sokan fogják elolvasni, de itt most nem is ezen van a hangsúly. Nem az a lényeg. Hanem azon, hogy kiírjam magamból, hogy élni kell, próbáljunk meg ÉLNI. Élvezni az életet. Szabadidőnkben a komfortzónánkat hagyjuk el és élvezzük az életet ahogy csak a lehetőségeink engedik. A kifogásokat, hogy mit miért nem teszünk felejtsük el. Tegyük meg, próbáljuk ki, ugorjunk bele mert addig míg nem tettük meg, nem tudjuk miként is regálnánk rá.
Kicsikkel elmentünk vadkempingezni Fehérvár Csurgói halastóhoz. Én régebben a baráti körömmel sokat jártam ide és élveztük annak minden percét. Fantasztikus emlékeim származnak innen. Azóta a baráti kör sajna szétszéledt.
Az ötlet teljesen véletlenü vetődött fel, de a gyermekeim biznak bennem és szabadidő eltöltési szervezési képességemben és rámbízták magukat. Hangsúlyozom nálunk a szabaidő eltöltés szervezési demokráciában zajlik. Én ötletelek, Ők meg választanak és átbeszéljük a dolgokat. Természetesen most is így történt. Igy maradt a sátrazás.
Kicsik rég voltak sátrazni, nem sok emlékük volt ezzel kapcsolatban de belevágtak – bíztak az apjukba. Tény és való, hogy mindennel felkészültem amivel csak lehetett. Mindenből vittem pót-pót cuccot, háromszorosan biztosítottam be mindent amit csak tudtam és féltem, hogy gyermekeim miként fogják ezt megérni mert nagyon nem szeretek nekik csalódást okozni semmilyen szinten. Ami legfontosabb az ars poeticámban, hogy ha a gyerekeidnek megígérsz valamit tartsd be. Ha valamit elfelejtek „le is verik” rajtam rendesen, és nincs kinosabb annál mint mikor a 9 éves lányod csipogó hangján emlékeztet egy esetlegesen elfelejtett ígéretedre.
Legnagyobb dícséret az volt a számomra, hogy 14 éves fiam a telefonját csak este vette a kezében a sátorban – pedig alapállapotban elég akív sajnos vele. Kicsi lányom aki 9 éves, szerencsére még igen kreativ. Neki még könnyen megy az ilyenfajta beilleszkedés. Egy darab bottal és egy jobban kinéző kaviccsal órákig is el tud játszani. Azt hiszem bőven lenne tőle mit tanulnunk nekünk felnőtteknek.
Ahogy a latin mondás is mondja: „si fueris Romae, Romano vivito more; si fueris alibi, vivito sicut ibi” – ha Rómában vagy élj úgy mint a rómaiak; ha máshol vagy élj ahogyan mások.
Szerintem a lényeg, hogy mindig elfoglaltságot kell adni a gyereknek. Bizni kell benne, fontosnak kell, hogy érezze magát és akkor minden megy mint a karikacsapás – szerintem. Sajnos nem mindig gondolkodtam igy, ezért a múltban sok hibás döntést hoztam. De azt mondják jobb későn mint soha.
Nagyon féltem, hogy miként fog az a mondhatni két nap egy éjszaka „spártai” körülmények között eltelni. De csak jót mondhatok róla. Lassan már tervezzük a következő alkalmat – de mint már le is írtam az élet nagy mókamester sajnos a kezében vagyunk.
A hétvége fantasztikusan telt. Szereztünk egy újabb felejthetetlen élményt amit soha senki nem vehet tülönk el. Nem kell hozzá más, csak egy pár fotó és akár évektizedek múlva is egy gyönyörű szép emlék lesz.
syaky
ui: Ajánlom gyermekeim figyelmébe ezt az írást.