Üdv Mindenkinek! A webshopom elmúlt 4 éves és úgy döntöttem megérdemel egy kis renoválást. Az elsődleges szempont a motor csere volt, de ha már az alapja megváltozik a külső miért ne változzon?! Mivel visszajelzések szerint maga az alapkialakítás elég jóra sikeredett – azon alapvetően nem akartam változtatni, csak kicsit frissíteni, kicsit trendibbé tenni. Remélem sikerült…
Üdv és sziasztok! 2013. szeptember 1. Fráter Attila, ismertebb nevén Mászógép ezen a napon indul útnak. 45 nap és 1128 km áll előtte. Az Országos Kék. Rég elhatározta, hogy ezt az utat be fogja járni, most jött el az ideje, hogy ezt az álmát meg is valósítsa. Felszerelése összepakolva, tűkön ül. Szeptember 1. Jön. Közelít.…
Sziasztok, a hidegfém köré gyűlt barátaim közül az egyik, Mászógép idén szeptember 1 – október 15 között tervezi, hogy legyalogolja az Országos Kéktúra 1128 kilométerét. Ennek kapcsán készítettünk vele egy interjút, amelyben elmondja, hogy mi motiválta, hogyan készül és milyen felszereléseket cipel magával. A nagy túráról természetesen a hidegfémes cuccok sem hiányozhatnak 🙂 A fő…
Üdv mindenkinek! Ezennel jelentem kérem alássan elkelt a 2. Bushwalker Xl megalomániásoknak készült outdoor kés is. Ugye az alapkoncepció az volt, hogy csak minden 10. készül ezekkel a méretekkel. Tehát azt jelent, hogy 18 db Bushwalker már vagy el van adva, vagy éppen még van belőle raktáron. Hát van – ami azt jelenti. hogy a…
Üdv Mindenkinek! Mint a képek is mutatják, terjeszkedem ezerrel! 🙂 Pár barátom önként és dalolva reklámoz amit ezúttal is köszönök nekik! Na meg persze én is magamat. Neked hogy tetszik?
Sziasztok! Ebben a cipőben már jártam, és akkor sem tetszett. Főnök most jött nemrég vissza egy kis amerikai kiruccanásról és tudja, hogy mivel lehet a nyálelválasztásomat megindítani. Eddig nem vallottam magam semmilyen fan-nak, de ahogy jobban belegondolok, a Zt-k valahogy közelebb álltak mindig is hozzám, mint amit be merek vallani magamnak. Sajnos a felállás egyáltalán…
Üdvözletem Mindenkinek! Akik rendszeresen olvassák a blogomat, azoknak ismerős lehet a már címben is található nicknév. Ő az aki folyamatosan késeket ad-vesz-cserél, és néha meglep minket egy-egy érdekesebb kés bemutatásával. Most a Böker Plus Epicenter volt a soron. Tisztelettel: Sztrakkay aka syaky Íme egy gyönyörű, masszív és akár elegánsnak is nevezhető behajtható pengéjű kés a…
Üdv és szia mindenki! Egy kicsit off a téma, de ha jobban belegondolok nem is annyira. Nem tudom ti milyen sűrűn jártok postára manapság, hát mit ne mondjak én napi szinten. Arról nem kívánok külön szót ejteni, hogy manapság majdnem hogy tejet, kenyeret is megveheted a hivatalokba, de ha éppen mosopórt, videófilmet vagy esetleg parfümöt…
Üdv és sziasztok! Akinek van facebook profilja az már láthatta kis videónkat a rendezvényről. Akinek pedig nincs, és nem is iratkozott még fel a youtube csatornámra, az csak most pár napos késéssel láthatja eme remek művet, melyet barátom Borbély János szerkesztett és alkotott meg. Remélem is legalább annyira tetszik mint nekünk akik részt vettünk a…
Üdv és sziasztok! Úgy gondoltunk, hogy egy kicsit belehúzunk és megmutatjuk nektek mire is lehet jó ez a „kötél”, amit sajna a kis hazánkba igen kevesen ismernek, pedig igen sok mindenre használható. Ez a videó csak kezdés, mondhatni a bevezetés – lesz még folytatás… Maradok tisztelettel: Sztrakkay aka syaky
Üdv! Elvileg csak egy kis snittet akartunk felvenni, hogy a videóinkhoz legyen egy kis tájkép, egy kis lángoló tűz – de ez lett belőle. Lényegében nem más mint egy kis tüzeskedés – de mi élveztük. Igaz 33 fok körüli volt eleve a hőmérséklet, de mi kitartottunk. Tisztelettel: Sztrakkay aka syaky ui: bocsi az indexképért…
Üdvözletem! Pár hónappal ezelőtt beszámoltam nektek egy Hinderer hamisítványról amiről lényegében két blogbejegyzés is született. Az egyikben magát a kést mutattam be nektek, majd pár héttel később összehasonlítottuk a hamisítványt és az eredetit is. Lényegében minimális különbségeket találtunk a két modell között. Alapvető az volt, hogy a zárszerkezetnél az eredetit carbidizálta a készítő, a másik pedig -a…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.