Nem gondoltam volna, hogy cikk lesz belőle, de nem tudom magam visszatartani attól, hogy leírjam tapasztalataimat ezzel a késmárkával kapcsolatban. Egyenlőre csak két típussal találkoztam de ha a gyártó minden kése ilyen minőségben készül, nem hiszem hogy szégyenkeznie kellene miatta. A csomagolás egyszerű, amint a képen is látszik. De kérdem én, mit akarok venni: kést vagy egy csili-vili csomagolást?…
Az alábbiakban a Penge Napok szombati és vasárnapi eseményeről szeretnék beszámolni. Szombaton sajnos sok mindenről lemaradtam, mert elsősorban a kés- és a baltadobálás környékén segédkeztem, mint afféle rendfenntartó. Eközben rengeteget dobáltam késeket és a SOG Vietnam tomahawkját. Úgy érzem, rengeteg embernek okoztam örömet, sikerélményt. Gyerekeim és sok más gyerek is kipróbálta, és látszott rajtuk, hogy örülnek neki, hogy olyan dolgot, újdonságot adtunk a kezükbe, amit eddigi életük során még nem…
Úgy döntöttem, hogy a Késportál igen aktiv tagja szeretnék. Hogy miért? Szeretem a késeket, és itt van rá lehetőség, hogy foglalkozzam velük. A Késportál havonta rendez találkozókat, amelyeken rengeteg olyan szúró-vágó eszközt lehet látni, amelyeket Magyarországon nemigen forgalmaznak és ritkaságnak számítanak. Meg lehet ismerkedni igen érdekes emberekkel is, akik nem néznek hülyének, akár négy vagy öt késsel járkálsz folyamatosan, mert nem tudod eldönteni reggelenként, hogy melyiket…
Mindenképpen részt akartam venni ennek a rendezvénynek az előkészületeiben, mert ennyi szabadságot engedélyeztem magamnak az idén. Hogy ne legyen egyszerű a dolog, két nagyobbik gyerekem is velem tartott. Csütörtök este érkeztünk a helyszínre.Volt egy brigád, aki már aznap dolgozott, hogy időben fel legyenek állítva a pavilonok. Jött a sátorfelállítás, aminek az oroszlánrésze rám hárult, mert a gyermekeim inkább ismerkedtek…
Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen szemszögből írjam meg a Monostori Erődben megrendezett Penge Napokat. Nem tudtam eldönteni, hogy szigorúan a tényekre fókuszáló riportot írjak-e róla, rámutatva a hibákra, arra, hogy mit kellett volna másképp csinálni. Végül úgy döntöttem, hogy nem ezt fogom megírni. Ehelyett egy szubjektív élménybeszámoló következik majd, amiben azt fogom megírni, hogy én és gyermekeim hogyan éltük meg ezt a néhány napot.
Ezennel jelentem, hogyaz első körben megrendelt kések gazdára is találtak. Még mindig érvényes az állítás, hogy a Persistence csak nálam kapható. Következzen néhány kép a két tesóról:
Üdv Mindenkinek! Végre eljutottam odáig, hogy az általam készített képeket fel tudtam tenni az oldalamra (www.hidegfem.eu). Most már tudom használni a képszerkesztő programot is, valamint az ftp-m is szót fogad, ezért innentől kezdve sűrűbben fogok jelentkezni újabb és újabb képekkel. Ide csak izelitőt teszek fel, akit részletesebben is érdekel a téma, annak az oldalamon kell alaposabban szétnézni.
Előre is elnézéseteket kérem, ha most egy rövid időn keresztül nem válaszolnék azonnal leveletekre, vagy éppen a megrendelésetek késne egy kicsit. Az elkövetkező napok a szervezés és a felkészülés jegyében telnek majd, mivel, mint azt már hirül adtam, augusztus 15-16-án a Monostori erődben Penge Napokat tart a kesportál.hu oldal tagsága. Ennek az eseménynek én is aktív résztvevője, szervezője, sőt, támogatója is vagyok. Ezért adódhatnak csúszások, mivel…
Először is leszögezném, hogy az alábbi írás nem az én fejemből pattant ki, hanem az angol nyelvű Wikipedia ide vonatkozó szócikkének fordítása. Ajánlom mindenkinek, nagy szeretettel. A kerámia kések nagyon kemény kerámiából, gyakran cirkónium-oxidból (ZrO2) készülnek. Gyártásuk során cirkónium port tömörítenek igen nagy, mintegy 300 tonnás nyomás alatt, így kapnak penge alakú lapokat. Ezek a lapok rendkívül ridegek és…
Örömmel jelenthetem be a nagy hírt, miszerint meg lehet nálam rendelni a mindenki által csak mini Tenaciousnak nevezett Persistence nevezetű zsebkést. Érdekesség, hogy a boltomban már rendelhető, viszont Spyderco hivatalos weboldalán még nincs kint. A Spyderco úgy gondolta, hogy a Tenacious tulajdonságait (ár-érték-minőség) tovább viszi, és alkot egy kistesót. Szerintem igen jól sikeredett, mint ahogy ezt a kép…
Üdv Mindenkinek! Ajánlom mindenkinek a figyelmébe a linket, aki szereti a késeket és az azokhoz kapcsolódó dolgokat. Meg fog itt találni mindent, amit csak keres, többek között olyan embereket, akikkel egy késfannak érdemes megismerkedni. Tehát ne felejtsétek el bejelölni a naptárotokba, hogy augusztus 15-16-án a Monostori erődben programotok van. Ne hagyjátok otthon csemetéiteket sem, hiszen lesznek programok kimondottan számukra is, amelyeket az…
Szerencsémnek köszönhetően sikerült pár napot Svájcban töltenem, és kirándulásaim közepette felmértem, hogy mi a helyzet a Wenger és Victorinox hazájában.Több városba is sikerült eljutnom, és ha nem is a legfontosabb feladataim közé tartozott a kést árusító helyek felkutatása, de azért igyekeztem. A Victorinox, amely 2005-ben felvásárolta a Wengert még mindig aktívan ünnepli alapításának ktíva ünneplik 125. évfordulóját. Szinte mindenhol kapható a…
Az alábbiakban elmesélném, hogy az elkövetkezendő napokban miért nem fog működni a webshopom. A szolgáltatóm, akit inkább nem neveznék meg, egy hónappal a domain, illetve a tárhelyem előfizetési díjának lejárta előtt irt nekem egy levelet, amelyben felhívta ezekre a figyelmemet. Eddig ez nagyon szép és jó. Eddig minden oké, de van tovább is! Amikor legelső alkalommal igénybe vettem a cég szolgáltatásait, minden klappolt: fizethettem paypallal. Gondoltam, most is simán fog…
Sajnálattal közlöm minden egyes olvasómmal, hogy managerem és egyben egyik nagyon jó barátom, Marcipán úgy döntött, hogy kiszáll a webshop és a blog körüli munkálatokból. Tudni kell róla, hogy jellemzően a web2-es dolgokat eddig ő vitte helyettem. Én ezekben a dolgokban nem vagyok túl járatos, és az erre fordítható időm sem sok, de úgy látszik, egyszer mindent el kell kezdeni.…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.