Az Öreg Futóné

Ma ismét sikerült ellopnom néhány órát a munkaidőmből, és ha már úgyis Tésre kellett mennem, hát elhatároztam, hogy szemügyre veszem az Öreg Futóné című domborzati alkotást, különösképpen, mert valami kilátónak használható építmény is van a tetején állítólag.

Az Öreg Futóné a Keleti-Bakony „legmagasabb” csúcsa, 575 méterre tornyosul a tengerszint fölé. Jártam már a közelében, Alsópere felől érkezvén, de akkor csak a Morócz-tetőig mentünk, és onnan visszafordultunk. Most a tési temető árnyas fái alatt parkoltam le az autót, és innen vágtam neki a maratoninak nem annyira nevezhető 4,6 km hosszú távnak.

A Piros  út gyorsan kimenekül a faluból, és kies szántók és legelők között nyílegyenesen tör délkelet felé. Keményre járt, mégis sáros, traktorkerekek által szabdalt út ez: elhalad sok-sok magasles, néhány munkába tartó favágó és egy ridegtartáshoz felhúzott akol mellett. Ha kerékpárral mész erre, akkor érdemes a (falu felől nézve) jobb oldali utat választani (kettő fut ugyanis párhozamosan egymás mellett), az sokkal szárazabb.

Az út aztán jó két és fél kilométer után hirtelen jobbra tér. Itt egy kis meglepetés várja az egyszeri turistát: jókora sorompó, és hozzá figyelmeztető tábla.

Tilos, értem…?

Úgy tűnik, valami helyi földesúr megvette ezt az erdőt szőröstül-bőröstül, turistautastul. Jó polihisztorként bíztam vadászati ismereteimben – miszerint lőni leginkább hajnalban és alkonyatkor szokás, a hajtóvadászatot pedig puskás urak szokták jelezni az utak mentén -, így halált megvető bátorságot színlelve mégiscsak nekivágtam a lassan felfelé kaptató ösvénynek. Alig tettem meg rajta pár lépést, amikor észrevettem, hogy a helyi vadállomány pár jeles tagja követi figyelemmel a mozgásomat.

Magaslesekből, szórókból itt sem volt hiány. Egy helyen valamiféle gépi segítséggel megalkotott árkot is találtam. Hosszas szemlélődés után azt a következtetést vontam le, hogy ez talán valamiféle vízelvezető lehet; a legalacsonyabb pontján ugyanis mintha egy leendő tavacskát szeretne a földesúr kialakítani.

A jelzett út a dombtetőn belement egy hatalmas szóróba (az itt járkáló turistákat veszettül utálhatja a vadász), majd egyenesen továbbvitt egy tüskés-bozótos részre. rengeteg vadnyom volt errefelé, és a terület az a tipikus vaddisznósnak nézett ki, úgyhogy ezt a részt viszonylag gyorsan leküzdöttem.

A Piros  itt végre elér egy „hivatalos”, (egyelőre) nem lezárt utat, amely a Dél-Dunántúli Piros szerves része. A Piros  jelzés Bátorkő vára felől érkezve csatlakozik be, és ezen kell továbbmenni az Öreg Futóné felé. Hogy a lezárás vagy valami más-e az oka, de meg kell jegyezzem, hogy a jelzések a sorompó óta eltűntek: vagy a jelzésfestők adták fel, vagy az új tulaj szüntette meg őket, hogy mindenféle kósza kóbor turista ne zargassa itt az ő köreit. A két jelzés találkozásánál egy hevenyészett ábra is megjelent, de értelmezni sokéves túrás tapasztalatom ellenére sem sikerült. Gyanítom, hogy mióta kirakták, azóta megint változott körülötte a valóság…

Ettől a ponttól már csak oda kell sétálni a hegytetőhöz, egy lankás, kellemes kis emelkedőn. Körülbelül öt percnyi séta, és már fel is tűnik a geodéziai mérőpontnak épített torony, amit a gátlástalan turisták nem átallanak kilátóként kihasználni, mindenféle tiltás ellenére.

Sajnos a levegő még mindig túl párás volt, nagyon messzire nem láttam el. A nap is hétágra sütött, fényképezés szempontjából a lehető legrosszabbkor érkeztem. Azért körbefotóztam, hátha lesz belőle valami.

Visszafelé megkerestem a GCFUTO néven elrejtett geoládát is.

Lefelé menet még fotóztam párat. A rengeteg magasles adta magát; Tés közelében pedig remekül látszik messziről is a híres szélmalom.