Disznószezon

Erdőbe sűrűn járó (avagy sűrű erdőben járó) emberként gyakran futok össze vadállatokkal, főleg, ha sikerül idejekorán kijutni a bozótba. A vadak nappal nem sokat mozognak, ellenben sötétedéskor és a korai világos órákban annál inkább, főként ekkor járnak táplálék és víz után. Ha az ember csendben mozog, akkor a vadban gazdag területeken könnyen befuthat egy kondába vagy egy csapat őzbe (szarvasba nehezebben: a szarvasnak hatalmas fülei vannak, és baromi jó hallása, sokkal hamarabb kiszúrja az embert, mint az őt).

A tél és tavasz határán az egyik legelterjedtebb (és legfinomabb) vadunk, a vaddisznó (Sus scrofa) kifejlett nőnemű egyedei – szaknyelven: a kocák – éppen a végére érnek 16-21 hétig tartó vemhességüknek, és a tavaszra készülődő erdei talajba ásva kényelmes, gazzal és levelekkel kibélelt fészket raknak, hogy világra hozzák malacaikat. Az apró, csíkos jószágok létszáma egy alomban 4 és 10 között mozog. A malacok szőrözöttsége sokkal gyengébb, mint a kifejlett disznóé, hatalmas melegigényük van, ezért a vaddisznócsalád nagyon-nagyon szorosan összetartó társadalmi berendezkedésű egység, a koca halálig képes küzdeni egyetlen malacáért is.

A malacáért aggódó koca az egyik (ha nem a) legveszélyesebb jelenség a hazai erdőkben. Míg a vaddisznó a hétvégi turisták legendáriumában elterjedt mesékkel ellentétben egyáltalán nem kerget fel mindenkit a fára, aki beteszi a lábát az erdőbe, a malacos koca ingerlékeny, ideges, támadó kedvű jószág. Normál állapotában a vaddisznó elsősorban menekül az ember közeléből: ha nem szorítod sarokba, nem fog neked menni és „megforgatni”, hanem elszelel abba az irányba, amelyikbe tud. Ha azonban malacai vannak, akkor nem menekülni, hanem téged elűzni szeretne: ez pedig elég veszélyessé tud válni, lévén a vaddisznó egy alacsony súlypontú, tömör izom erőgép, aki jóval nagyobb gyakorlattal mozog az erdőben, mint bármelyikünk; ráadásul ilyenkor egy anyatigris lelkesedésével igyekszik az embert leamortizálni.

Külön veszélyforrás lehet ezekben a hónapokban vaddisznós területen a póráz nélkül, szabadon sétáltatott kutya. Amellett, hogy az ilyen házikedvencet a legtöbb erdész/vadász gondolkodás nélkül ki is lőheti, előfordulhat, hogy a kutya malacos kocára talál, és felriasztja azt. A koca ilyenkor elkergeti a malacok közeléből a kutyát; a kutya eközben a gazdájához fog visszamenekülni, így egyenesen rávezeti arra a támadó vadállatot. A koca pedig nem fog mérlegelni, szelektálni: az újabb felbukkanó idegen csak egy plusz megoldandó feladatot jelent majd neki, és komoly kellemetlenséget a gazdinak…

Mit tehetsz tehát az ellen, hogy Zrínyi Miklósként végezd az erdőben? A következőket:

• Március-május tájékán ne settenkedj az erdőben. Beszélgess, fütyöréssz, maradj a kijelölt utakon, kerüld a sűrű, átláthatatlan részeket. Ha nem lopakodsz, akkor a koca messziről meg fog hallani, és lesz ideje elsétálni onnan, még mielőtt veszélyesen közel érnél hozzá.
• Ha már feléd rohan a disznó, és nem tudsz elfutni, akkor ugorj fa mögé. Van rá esély, hogy az állat meglátja a lehetőséget a menekülésre, és mégis inkább elfut.
• Ha van lehetőséged, fuss! 🙂 A fára mászás nem igazán segít, mert a vaddisznó – a közhiedelemmel ellentétben – nagyon is intelligens állat, ha kellően fel van paprikázva, simán kivárja, amíg lejössz vagy leesel.
• Kösd meg a kutyádat! Amellett, hogy a törvények is így rendelkeznek, kifejezetten hasznos lehet, ha a kutya nem hozza a nyakadba a mérges kocákat.

Végezetül egy videó az erdőben falatozgató kisebb kondáról. A szél itt felőlük fújt, ezért tudtam ennyire közelről felvenni őket; valamint pont pihenés közben bukkantak fel, tehát éppen nem mozogtam, nem csaptam semmiféle zajt. Ja és épp malacok sem voltak…