A múltkori Tés és Jásd körüli séta alkalmával láttam, hogy az Izma-kővel szemben lévő dombon egy új kilátó épül, szemmel láthatóan igen kellemes helyen, hiszen rövid, mindössze tíz perces sétával elérhető lesz Tésről, és a panoráma is fenomenálisnak tűnt már előre. 🙂 Akkor még éppen komoly építkezés zajlott a helyszínen, nem volt ildomos odapofátlankodni az építési területre, így csak messziről örülhettem a legújabb erdei berendezési tárgynak.
Ma reggel felébredvén úgy véltem, hogy elég idejük volt a kilátó befejezéséhez, így kocsiba pattantam, és elautóztam gyorsan Tésre. Szokás szerint az Erdei Büfé előtt parkoltam le, majd sietősen az új kilátó felé vettem az utam. Ez az Országos jelzést jelenti, melyről az első komolyabb útelágazásban lehet jobb felé letérni egy erdészeti útra, vagy követni az Országossal párhuzamosan futó új Tanösvény jelet.
Az út mentén első körben a falutól nem messze egy új – egyelőre üres – információs tábla és egy pihenő jött szembe.

Az új jelzés, ami a kilátóhoz vezet

Pihenő közvetlenül a település mellett
Én a jobb oldali, jelzetlen erdészeti utat választottam, ahol a farakások között gyalogolva nemsokára meg is pillantottam a céltárgyat:

Feltűnik a kilátó
…és némi ereszkedés után egyszer csak odaértem.

A kilátó magas. Jó magas…

Pihenni is lehet
…a panoráma pedig lenyűgöző. Bár nagy szél volt, azért élveztem minden percét.

Ventilátorok a Bakonyban

A széles murvás út visszavezet a Kékre

Lenyűgöző a kilátás
A nagyobb panorámához kattints a képre!
Szóval a ki teheti, ne legyen rest, nézze meg a Bakony legújabb kilátóját. Visszafelé az Erdei Büfében pedig akár pótolhatod is az elvesztett kalóriákat 🙂