Farkas a bárányok között – Böker Arbolito El Héroe

A kés nevéből nem ez jön le, és mégis, ez bizony egy magyar sikertörténet! Lássuk, hogy volt ez, egyenesen Farkas Péter tollából: A német Messer Magazin minden évben pályázatot hirdet Leserwahl címmel. A korábbi gyakorlat szerint megneveztek egy témát, megadták a kötöttségeket, ennek megfelelően kellett készíteni egy kést és elküldeni a szerkesztőségbe. Egy következő számban…

Bővebben

Lassú víz, partot mos – Spyderco Serrata

Syakytól kaptam egy rakás kést, hogy írjak róluk néhány gondolatot. Minden megkötés nélkül, ami eszembe jut. Ez a Serrata is a csomagban volt. Megnéztem, aztán félretettem. Majd a jövő héten. Akkor is megnéztem, félretettem. Majd a jövő héten. Sokat gondolkodtam azon, vajon miért tettem mindig félre, ahelyett, hogy írtam volna róla. Arra jutottam, zavarom oka,…

Bővebben

Ka-Bar, kavar, EsKabar…

A címbéli varázs mondat, pontosabban három cég együttműködése hozta létre azt a kést, amit ma, mint a nyulat a cilinderből, előhúztunk nektek. A Ka-Bar Knives Inc bábáskodása mellett, a Becker Knife and Tool és az Esee Knives tette össze, amije volt. Mindkét kiválasztott modell népszerű önmagában is. Talán ezért gondolhatták úgy, hogy egy összeolvadás csak…

Bővebben

Dornyay Béla Emlékút

…avagy 53 km, két nehéz zsák, két és fél nap. Nemrégiben ismerkedtem meg a neten Vándorral, aki amellett, hogy a Magyar Túlélő Portál és a Késportál aktív tagja, bónuszként még a közelemben is lakik; így elvileg nem láttuk akadályát annak, hogy együtt menjünk néha az erdőbe, akár rövidebb, akár hosszabb utakra is. Most ez utóbbira…

Bővebben

Egy kis bökkenő – Böker Bender

A címben szereplő szójáték nem véletlen, vagy öncélú. De a megfelelő helyen erre visszatérek. Nagyjából 15 évvel ezelőtt eltöltöttem pár évet az akkor robbanásszerűen fejlődő (penetrációban és nem technológiai értelemben) mobiltelefon üzletágban. Tisztán emlékszem,  mekkora őrület volt (ma úgy mondanánk hype), hogy előlapot lehetett cserélni néhány típuson. Akinek gyári – alap – előlapja volt, azt…

Bővebben

Többet ésszel, mint erővel – U2

Nemrégiben láttam egy videót, ahol valaki hajszálat tollaságazott egy Fallkniven U2 és egy nagyító vagy mikroszkóp ( nem derült ki) segítségével. Ez – bevallom – meghatározó élmény volt késes életemben. Tudtam, hogy nekem kell egy ilyen eszköz, és itt nem a nagyítóra gondoltam. A nyers adatok: Hossz nyitott állapotban: 150 mm (5.9″) Hossz csukott állapotban:…

Bővebben

Nem repül – Böker Plus Toucan

Ez a tukán bizony nem repül. Ellenben a névadó madár alakja jó közelítéssel rá illeszthető. Nem vállalunk nagy kockázatot, ha azt vélelmezzük, hogy ez az eszköz bizony egy egzotikus szárnyasról kapta a nevét. Akit bővebben érdekel a tukánok élete, mert nagy barátja a madaraknak, bár még csak verebet látott, nos az keressen rá a neten,…

Bővebben

Új nyereményjátékunk – Készíts Hidegfémes kreatívot!

Kedves késbarát, vagy barát barátja, barátnője, anyósa! Legújabb játékunkkal szeretnénk megmozgatni téged. Elsősorban a fantáziád, majd a kézügyességed is. A játék lényege, hogy tervezz és valósíts meg egy olyan fénykép kompozíciót, amin szerepel az egyik kedvenc késed (fix, vagy bicska, mindegy), lámpád esetleg multifogód, valami ötletes beállításban úgy, hogy szerepeljen, és jól olvashatóan látszódjon rajta…

Bővebben