Üdv és szia Mindenki!
Munkámból adódóan sokat ülök a számítógép előtt. Munka közben szinte mindig megy mellettem valami film – jellemezően mindenevő vagyok. De imádom az igényesen elkészített történelmi sorozatokat. Ilyen a Vikingek című sorozat is.
Onnan jött az ötlet.
Nekem viking balta kell.
Szétnéztem a mondhatni nevesebb baltakészítők között, és egyáltalán nem voltam megelégedve azzal amit ott láttam, valamint régebbről való tapasztalatom sem mondatta velem azt, hogy ezzel a kéréssel hozzájuk kellene fordulnom. Az Ő baltáik túlságosan sterilek, az én számomra nincs bennük élet – bármilyen szépek is első ránézésre.
A szerencse mellém pártolt és igen hamar megtaláltam az emberemet aki elkészítette nekem az első VIKING FEJSZÉMET.
- Viking fejsze by Varga Epic blog.hidegfem.eu
- Viking fejsze by Varga Epic blog.hidegfem.eu
A kapcsolattartás tökéletes volt, és azt kaptam tőle amit kértem. Küldtem egy viking fejsze képet a következő kisérő szöveggel, „erőteljesen hasonlítson rá, valamint a körités olyan legyen mintha most vettem volna ki egy viking kezéből”. Szerintem sikerült neki – tökéletesen meg vagyok elégedve vele.
Mivel ez egy nagy méretű, mondhatni két kezes fejsze, nekem kellett mindenképp egy egykezes verzió is. Második alkalommal is minden tökéletes volt. Ismételten azt kaptam amt kértem. Menetközben folyamatosan tájékoztatva voltam.
- Viking fejsze by Varga Epic blog.hidegfem.eu
- Viking fejsze by Varga Epic blog.hidegfem.eu
- Viking fejsze by Varga Epic blog.hidegfem.eu
Egyszerűen annyira tetszik a két fejsze, hogy nincs erőm eladni egyiket sem.
De hogy teljes legyen a kép rendeltem tőle egy Mjölnirt is:
Ha viking témájú kést, fejszét, pajzsot esetleg ékszert szeretnél akkor ajánlom a Viking Epic facebook oldalát.
Maradok tisztelettel:
Sztrakkay Tamás alias syaky