Soha nem csináltam titkot belőle, hogy a kedvenc túra helyem a Bakony. Feltehetőleg azért, mert ott nőttem fel. Jelenleg és már jó ideje Székesfehérváron élek, ami a Mezőföld területén helyezkedik el. Ez a rész gyakorlatilag az Alföld része a Dunával átszelve, elválasztva. A lényeg, hogy a szintkülönbségek alacsonyak, erdők pedig gyakorlatilag nincsenek. Ez számomra idegen vidék, de az élet ide sodort, itt adott munkát, ezért természetes és kedves közegemből kiszakítva élek. Ezt szerencsére tudom kompenzálni egy kis túrázással, ami nem is olyan nehézkes, hisz a Bakony lábai már az ablakunkból látszanak. Egy forró, júliusi vasárnapon útnak indultam párommal, hogy tegyünk egy kis kört Tés kiindulással, érkezéssel. A Bakonyon belül több kedvenc helyem van. Ezek közül az egyék, Tés és környéke. A fennsík természetesen gyalult, egyenes felszíne szinte szakadékként süllyed alá a Gaja völgyébe. Csodálatos erdőkön, kicsiny mezőkön kanyarog le és fel az ösvény a Tés, Római-fürdő, Jásd háromszögben, érintve az OKT egy szakaszát.
Tésen, kb. a falu közepén parkoltuk le az autót. Egy ideig gondolkodtunk, hogy a kék sáv jelzése mentén ereszkedjünk-e le Jásd felé, vagy inkább a kék négyzeten, Római-fürdő irányába kezdjünk. Végül ez utóbbi mellett döntöttünk, mert ez enyhébben ereszkedik, mint a Jásd felé vezető, és párom aggódott, hogy térdei rosszul tűrnék a meredek, gyorsan szintkülönbséget vesztő kék sávot. A falu csendes, sok eladó házzal. A szeszes italt is forgalmazó vállalkozás teraszán volt egy kis élet. Mondjuk, ebben a melegben kellemes lehet egy sör mellett ücsörögni. Korábban – egy másik túra alkalmával – voltam bent, és tetszett, hogy az idős tulajdonos elvegyül a vendégek között és beszélget velük. A szélmalmokat kihagytuk, mert engem zavar, hogy egy ház udvarán kell oda keresztülmenni. Vízvételi lehetőség van, legalábbis a temető mellett láttam egy közkutat.
A falu határában volt egy kis közjáték. Párom 8-9 éves Quechua bakancsának talpai elkezdtek leválni. Első reakciónk az elképedés, majd az elkeseredés volt. Arra gondoltunk, hogy mehetünk haza lógó orral, hisz talp nélkül nem tud végigjönni a túrán. Aztán mielőtt teljesen átadtuk volna magunkat a kétségbeesésnek és önsajnálatnak, eszembe jutott, hogy van nálam DuckTape szerű ragasztószalag. Ezzel megerősítettük a kimúlás szélén tántorgó bakancsokat – az út során többször is, ahogy a talpak hasadtak tovább -, majd leleményességünktől és felkészültségünktől fellelkesülve, folytattuk az épen csak megkezdett utat.
A cikk többi része IDE kattintva olvasható!