Akik kicsit aktívabban nézik a Facebookos profilomat, és a magazinomat az tudhatta, hogy egy kicsivel több mint egy hónappal ezelőtt egy nyereményjátékot indítottam az oknál fogva, hogy a Hidegfémes fb profilomat kicsit megreklámozzam. Ez alkalommal egy applikáció segítségével történt a játék lebonyolítása – tehát sok dolgom lényegében nem volt vele, csak alapadatokat kellett megadnom a program írójának, és természetesen pár képet.
A játék elindult 2014.04.10.-én és 2014.05.10.-én zárult.
Menet közben nem nagyon figyeltem a szavazások menetét, örültem neki, hogy a képek folyamatosan jönnek, és végén 76 igen értékes fotót kaptam. A játék vége felé kaptam egy emailt – amit azóta több is követett- aminek az volt a lényege, hogyha azt szeretném, hogy a maga a játék menete tisztességes legyen akkor nézzek utána a szavazásoknak. Jelentem megtettem, és sajnos megint rá kellett döbbennem, hogy hiába egy applikáció segítségével bonyolítottam le az egész folyamatot, a csalás bizony ott van, és nem kicsit. Az talán még nem is zavart volna, hogy lájkcserélő oldalakon kérnek segítséget a nyerésre, de az, hogy volt olyan aki 68 teljesen különböző profillal szavazott, és nem egy olyan ember volt aki azt sem tudta, hogy kire, vagy mire szavaz, az már kellőképpen idegesített.
Meg lettem gyanúsítva azzal is, hogy én csalok. Az egész játék csak a lájkok miatt volt, és nem is akarom a nyereményt odaadni. Közlöm a tisztelt vádaskodókkal, hogy a weben található olyan weboldal ahol lájkokat lehet venni (750 db – 29 dollár). Ha csak arra lenne szükségem – veszek, és nem csinálok semmiféle felhajtást, valamint jóval olcsóbban is jövök ki blőle. De kérdem én, effektíve mi értelme van egy olyan lájknak, ami mögött nincs semmifajta tartalom? Hát elmondom, semmi. Csak egy szám amivel esetleg villogni lehet, de arra, hogy esetleg forgalmat generáljak vele egy webshopba? – arra teljesen alkalmatlan, a cél pedig az – semmi más!
Nincs értelme a lájk alapú nyereményjátékoknak, SŐT az az érzésem, hogy a csalókat nem is lehet semmilyen szinten kiszűrni a Fb nyereményjátékokból, legfeljebb erőteljesen megszűrni, egy olyan környezetet kell létrehozni, hogy ne érje meg nekik. A jövőben én fogom eldönteni, hogy ki nyert, és pont. Az igen tisztelt lájkcserélős csoportok, akik csak arra szerveződtek, hogy csaljanak, és a tisztességes játékost átverjék, azok meg tehetnek egy szívességet. Többet nem adok nekik esélyt a manipulálásra vagy legalábbis mindent megteszek ellenük.
Összesen 1078 szavazatot kaptam. Alapesetben az összes szavazatot figyelembe vettem volna, de a csalás ténye miatt, a statisztikai táblázatokat át kellett néznem, valamint konzultálnom kellett egy informatikussal is, az IP számok miatt. A végére maradt 648 mondhatni szabályosnak tűnő szavazat, (sajnos azokat az embereket nem tudtam kiszűrni, akik szabályos profillal de csak lájkcsere miatt szavaztak – pedig szívesen töröltem volna őket is) és azok figyelembe vételével hirdetem ki a nyertest. (205 ember nem adta meg valamelyik adatát, a maradék 225 szavazat pedig 7 db IP címről jött)
BANG NORBERT az első helyezett aki megnyerte a játékban meghirdetett Böker Arbolito El Heroe kést bőrtokkal. Email elküldtem neki, 5 munkanapja van rá, hogy a nyereményéért jelentkezzen.
A szavazásért járó Opinel Effilé No.12 Bubinga markolatú bugylibicskát pedig BORZA ATTILA nyerte meg, Ő is értesítve lett.
ui: sokat gondolkoztam azon, hogy mennyire volt jogos az amit tettem, de miután bejelentettem, hogy a csalókat kizárom durván 70 lájkot vontak vissza – addig sem voltak álmatlan éjszakáim de ezek után megkaptam a megerősítést, hogy maximálisan helyes a döntésem
Helló!
A fenti bejegyzést olvasva, egyetértek a döntéseddel. Nekem nincs fb profilom, de sokszor megerősítenek benne a hallottak, ill az olvasottak, hogy nem is lesz! Még akkor sem, ha ezáltal nem tudok részt venni az efajta játékokban.
A nyertes képet azért közzéteszed? Marmint itt valahogy becsatolva. Érdekelne egy kést érő természetfotó!
További sikereket és kitartást!
Üdv: peet972
Maximálisan egyet értek veled CSAK sajna egy olyan világban élünk, hogy aki ad magára valamit -itt inkább cégre gondolok- az megtalálható az Fb.-n. Mondhatni erőteljesen ajánlott.
Szia.Sajnálattal olvasom hogy bepróbálkoznak mindenféle gyermeteg trükkel…Remélem nem haragszol meg de szeretnék kérdezni tőled valamit a like mint olyan a világon semmire sem jó (egyedül a bitcoin ami kinőtte magát fizetőeszközzé)miért teszed ki magad annak hogy állandóan csalásokkal kapcsolatos dolgokkal szembesülj,holott egy elméletben a szabályok betartása mellett egy NB 1 es ötlet képezi a dolog alapját?
Mint előbb is írtam, illik megjelenni egy olyan oldalon mint a Facebook. Nem kicsi a reklám értéke.