Az idei év volt a második, hogy sikerült eljutnom a pozsonyi késkiállításra. Igen jólesett, hogy a kicsit negatív hangnemű 2013. évi posztom ellenére most, személyre szóló emailes meghívást kaptam, valamint kifejezett igényt, hogy blogoljak az eseményről. Magyarországon eddig még nem történt ilyesmi, pedig több mint öt éve írok szinte majd minden nagyobb volumenű késes megnyilvánulásról. No comment…
Szlovákia és Magyarország szomszédos országok. A távolság nem túl nagy, arányában véve még az utak is elég jók, mégis igen kevés magyarországi késessel találkoztam a vásáron. Úgy látszik a gazdasági válság további terheket róhatott ki rájuk, mert sajna idén csak három hazai kés- és egy fenőkőkészítővel találkozhattam a rendezvényen. Úgy gondolom rájuk büszkék lehetünk, ezért mindenképp kiemelném őket:
- Lovász Késes Műhely (alias Jeneses József és Lovász Gyula)
- Berényi Sándor
- Madaras János
- Haidu fenőkövek
A vásárt Pozsony egyik – a kommunizmus jegyeit még erőteljesen felvonultató – kultúrházában rendezték meg. Olyan érzésem támadt, mintha 30 évet visszamennénk a múltba; – igen sajátságos feeelingje volt az egésznek. (Előző évben még megcsodáltam, idén már – mondhatni – nem hozott lázba, de mindenképp érdekes adaléka az eseménynek.) A belépő 3 euró, ami kicsit több, mint a Magyarországon megszokott jegyárak, de végül is nem vészes, és ahogy hallottam a helypénz viszont jóval barátibb, mint nálunk.
A kiállítás területe ugyan nagyobb, mint a Lurdy házban szokott lenni, de sajna ennek ellenére az látszott, hogy idén még kevesebb kiállító volt jelen, mint tavaly. DE vagy erőteljesen lecserélődtek a kiállítók, vagy teljesen új darabokkal jelentek meg, mert az egyezés az előző évhez viszonyítva igen minimális volt. Mindenképp pozitív benyomást keltett, hogy volt mit néznem, és nem csak végigrohantam az egészen, mint ahogy itthon szoktam. Sajnos viszont abban nem nagyon volt változás, hogy a készítők még mindig nem adnak a részletekre… Ugyan kockás abrosszal már nem találkoztam, mint 2013-ban, de névjegykártyával sem nagyon. Nem tudom, hogy akarnak fejlődést elérni – ha akarnak egyáltalán – az online megjelenés hiányában. Tudom, hogy manapság, amikor a gazdasági válság „fénykorát” éljük, az embernek – aka késkészítőnek – valahol spórolnia kell, de ha szeretne egy kis nevet magának, és egy kis forgalmat is ezáltal, akkor a reklám elengedhetetlen valamilyen formában.
Egy, azaz 1 kiállítót viszont mindenképp nagyon-nagyon kiemelnék, Michael Rosecky . Ő már tudja mitől döglik a légy; tudja, hogy lehet meghozni az ember kedvét a vásárláshoz, és miként kell odacsalogatni az érdeklődőt az asztalához. (Azért negatívumot nála is találtam, nem beszéltek angolul – valamint a weboldaluk rettentő semmitmondó – de ez a helyszínen még nem derült ki.)
Volt laptop ahol a régebbi munkáit lehetett megnézni. Igényes kialakítás, és egy kis csalogató az éhes vándornak. (Jelentem én vettem a bátorságot és megkóstoltam, sonka tormával és mustárral valami isteni volt.)
Lényeg a lényeg, van még mit fejlődni ezen a téren, de annak mindenképp örülök, hogy megérte kimenni, mert sok szép és érdekes kést láthattam idén is.
A késes nagykereskedések nem tudom mit keresnek egy ilyen rendezvényen, de míg 2013-ban csak egy volt megtalálható, most – ha jól számoltam – talán három is. Ennek azért annyira nem örülök, bár tagadhatatlan, hogy én webshop-tulajdonosi minőségemben itt most közelebbről is megnézhettem olyan márkákat/modelleket, melyek kis hazánkban nem érhetőek el; – de jelentem kérem alássan, elsősorban nem ezért mentem oda ki, nem a nagykerek árukészletének bemutatójáért, hanem inkább a készítők egyedisége kedvéért.
(Fontos figyelmeztetés: a kultúrház melletti pizzázóban SOHA ne egyetek pizzát – nem jó. :-))
És végezetül köszönöm barátaimnak, hogy velem jöttek, folyamatosan belebeszéltek a vezetésbe, de legalább mindannyiunk kikapcsolódott és nagyon remélem, hogy jól érezték magukat és jövőre is velem tartanak.
Firesnake, köszi a képeket.
