Üdv!
Ígéretemhez híven ezennel egy kis összefoglalót szeretnék nektek közzé tenni – elnézést, hogy csak most de a Karácsony jön ezerrel, nincs megállás, csomagolás, postázás folyamatosan :).
Az esemény ugye 2013. 12. 07-én volt, ami nem bizonyult túlontúl szerencsés válastásnak, elvégre hétköznapnak nyilvánított szombatra esett. A reklámozás sem volt megfelelő; – még az ott dolgozó emberek sem nagyon hallottak arról, hogy mi is készül a Vajdahunyad Vár Román termében. Mint kiderült a konkrét terem sem bizonyult tökéletes választásnak, mivel a másik épületben is zajlottak ezzel párhuzamosan rendezvények, és ha valahol ott lett volna a Vásár, akkor talán kicsit nagyobb látogatottságra is szert lehetett volna tenni. A helyi reklámokat sem vitték túlzásba – elvégre csak a bejárat előtt volt konkrétan jelzés, hogy itt bizony késes vásár található…
A résztvevő céhes kiállítók létszáma is kevesebb volt az elmúlt évhez képest, a világítás még mindig igen gyenge, valamint a terítők sem változtak semmit: ugyanaz a sötétbarna, amin a kések igen előnytelenül mutatnak. A kiállítók sajna elég kevés újdonsággal örvendeztettek meg minket, kis túlzással a tavalyi képeket is elővehettem volna. Egyedül a Lovász Késes Műhely asztalán láttam újdonságokat, melyek közül az egyiket meg is vettem magamnak.
Megemlíteném tovább Berényi Sándor gyönyörű damaszk pengéit is.
Azért a képek ideiek! 🙂
Sziasztok.
Maradok tisztelettel:
Sztrakkay aka syaky