Valamikor az ezredforduló idején – nem mostanában volt az se – vettem magamnak egy bicskát (Klaas Messer) . Az amatőr késvásárlók összes hibáját elkövettem. Az alapkitételem az volt, hogy ocsó legyen, minden más (valójában nem volt más elvárásom) ez után következett. Plázában vásároltam, ami köztudottan nem a legkedvezőbb árképzésű üzleteket rejti. Mentségemre szolgáljon, hogy akkoriban még nem léteztek késes web áruházak. Tapicskolás nélkül, csak az üvegen át nézve választottam, holott lehetőség lett volna az üzletben megnézni, de én ezt egyszerűen nem éreztem fontosnak. Már hazaérve vettem csak igazán a kezembe a terméket. A 6 cm hosszú (rövid) penge éle félig fogazott volt, a maradék meg gyalu éllel ellátott. Harmatos linerlock pengerögzítés. A két műanyag markolatpanelt összekötő csavar volt a penge tengelye is. Ebből adódóan vagy magától kinyílt a kés, ha túl laza volt a csavar, vagy úgy kellett kifeszegetni a helyéről, cserébe nem nyílt ki magától, ha meghúztam a csavart. 🙂 Az acél anyaga nem volt feltüntetve, de valami igen hitvány bili alapanyag lehetett, mert kb. egy vágás után élezni kellett volna, ha tudtam volna élezni. A stabilitásáról még egy adalék, a tengely mentén meghajlítva, simán ketté lehetett volna törni. Utólag visszatekintve, ezen negatív tulajdonságok fényében különösen drága vétel volt az akkori áron majdnem 5000Ft. Persze valahol – a tudatalattimban – éreztem, hogy ez a szerszám nem sokat ér, de ha nálam volt, mégis adott egyfajta hamis biztonságérzetet. Persze idővel rájött a tudatos énem is, hogy egy semmire sem való kacatot vettem, de addig évek teltek el. Ma – ha valaki megkérdezne – azt tanácsolnám, ne vegyél kacatot, ha használni is akarod a kést, és nem csak nehezéknek van nálad. Szóval, ha igazi EDC kést szeretnél, járd alaposan körbe a témát. Gondold végig, hogy mire fogod használni. Ne sajnáld rá a pénzt! Ha pedig megvetted, akkor használd. A gondos tervezés, a valós igények reális felmérése meghálálja a rá fordított energiát. Az átgondolt, ár/érték arányos vásárlás nem költekezés, hanem egyfajta beruházás a jövőbe.
A Böker folyamatosan fejleszt, és ezen okból gyakran kísérletezik, új vizekre evez. Ennek szép és sikeresnek ígérkező példája a Vox F3. Jesper Voxnaes és a Böker együttműködése nem új keletű. Mindig különleges gyümölcsöt terem fajtanemesítésük. Mai késbemutatónk tárgya nem csupán megjelenésével hódít, de anyaghasználatában is újdonságot hoz a solingeni cég kínálatába. Ez az első Böker penge CPM S-30V acélból! Kiváló, porkohászati alapanyag, rendkívül kedvező tulajdonságokkal. Rozsdamentes, extrém éltartó, ellenálló penge készíthető belőle. Természetesen ennek ára van, amit mind forintálisan meg kell fizetni, mind az élezés során meg kell szenvedni.
Adatok:
- Teljes hossz: 204 mm
- Penge hossza: 85 mm
- Penge vastagsága: 5 mm
- Penge szélessége: 31 mm
- Penge anyaga: CPM S-30V
- Markolat szélessége: 14 mm
- Markolat hossza: 118 mm
- Markolat anyaga: titán
- Tömeg: 189 g
A penge módosított – straight – clip point. Konkáv leélezés élszalaggal, és egy rövid, határozott hamis fokéllel. Pikáns kombináció egy porkohászati szuper acél, a vastag penge és a konkáv leélezés házassága, mely brutálisan erős, egyúttal mélyre vágni képes bicskát szül a kezünkbe. Mindezt megfejelték egy titán markolattal, az örökkévalóság jegyében. Tehát, ha egyszer akarsz bicskát venni az életben, amit aztán a gyereked örököl, majd az unokád, akkor az F3 a te pengéd!
A szatén fényű penge tartalmaz egy jókora nyitó lyukat, de nem olyan kör formát, mint a Spyderco termékeknél, hanem attól jól különböző ellipszis alakút. Jól használható, határozott nyitást tesz lehetővé. Az acél bal oldalán – már a konkáv leélezés területén – ott virít a Böker Plus logó, a pengetükrön pedig a fémjelölés bújik meg elég diszkréten. A jobb oldalon a VOX embléma és a sorszám látható lézer gravírozással. Az acél a szerencsére egyre több terméknél megjelenő porkohászati technológia, mely rendkívül finom szemcseszerkezete, no meg a kemény ötvözők miatt lesz rendkívül ellenálló. Itt persze a szokásos dilemmával találkozunk. Kiváló éltartás, nehézkes élezés. Mindenki eldöntheti mi a fontos a számára.
A titán markolat adja – értelemszerűen – a framelock megoldást. Nagyon-nagyon keményen rögzíti a pengét nyitott állapotban. A zár oldása férfias erőt igényel, de éppen csak annyira, hogy ne menjen el az ember kedve a használattól. Mivel a markolat egy speciális, ellenálló fémből van, ezért külön linerekkel nem rendelkezik, hisz ezt a funkciót maguk az egyenként 4 mm vastag markolatpanelek látják el. Talán mondanom sem kell, hogy ezek mellett nincsenek stabilitási problémák. A zsebcsíptető kék eloxált titán, ugyan úgy, mint az erős csúszásmentesító mart bordás ,,Nessi” spacer, mely a panelek távolságát tartja állandó szinten, persze a csavarok közreműködésével. A klipsz alapesetben tip-up (a hegy felfelé mutat) állásban tartja a bicskát a zsebünkben. Ez teszi lehetővé a leggyorsabb nyitást. De mazochisták átszerelhetik tip-down állásba is. Viszont kizárólag a jobb oldalon variálhatunk. A bal oldalon nincsenek menetek a klipsz fogadására.
Az egyetlen kritizálható pont a markolat felülete. Furcsa módon, karcolódásra erősen hajlamos. Itt ne mély barázdákra gondoljatok, hanem inkább egy olyan jelenségre, mintha egy szürke púder bevonat lenne a felületen, amit egy lepkeszárny érintése felkavar, meglibbent. Mivel titán markolatról van szó mélysége, fizikai dimenziója nincs a karcoknak, de esztétikailag mégis rontanak az összhatáson, mert látszanak. Olyasmi a jelenség, mint a nubuk bőr cipőknél. Ha jobbra simized sötétebb lesz, ha balra simized világosabb. Csak a titán esetén ez a jelenség nem visszajátszható.
Már korábban is jeleztem, hogy a Böker a minőség irányába mozdult el. Erre kiváló példa ez a folder is. Az F3 egyértelműen felsőkategóriás kés. Nem csak az ára jelzi ezt, hanem elsősorban a nem öncélú prémium anyaghasználat, a jó nevű designer funkcionális tervezése, és a tény, hogy ha ez a bicska a tiéd lesz, akkor szolgálni fog örökkön-örökké.