Eljött a nagy nap: 2010. március 27. szombat. Reggel korán felkeltem, rendbe tettem magam, beültem a kocsiba, és irány a BNV. Megérkezésemkor elég fura érzéssel vettem tudomásul, hogy a rendezvény csak az „A” pavilonban kerül megrendezésre.
Mint tudjuk, a kiállítók számára a FeHoVa általában igen veszteséges, de ha vagy valaki, akkor bizony ott kell lenned, így a 2010-es FeHoVa-t a gazdasági válság ellenére is lebonyolították. Voltak bizonyos témakörök, amelyekkel – nyilván a válságnak betudhatóan – nem találkoztam, bár lehet, hogy csak én voltam figyelmetlen. Példának okáért tavaly – emlékeim szerint – nagyobb felhozatalban voltak vadászfegyverek, voltak terepjárók és sokkal több töltelék-kiállító. Természetesen valamilyen szinten ez utóbbiakra is szükség van, de azért azt kell, hogy mondjam: ilyen szempontból a válság jót tett a kiállításnak. Jót tett, mert a kiállítók körét erősen megszűrte, és aki megjelent, az beleadott mindent, ami csak az erejéből telt. Persze így is láttam olyat, akinek egyáltalán nem kellett volna ott lennie; nem tudom hogy hány embert sikerült bepaliznia a jó dumájával és az ultragagyi termékeivel, de úgy tűnik, hogy jól mehet neki a biznisz, ha egy ilyen volumenű rendezvényre megérte neki kifizetni a bérleti díjat.
Rengeteg engedély nélkül vásárolható fegyvert láttam, szerintem ez volt most a slágertermék. Volt belőle soft- és gáz-riasztó is jókora mennyiségben.
Remélem, fel tudtam vázolni valami kis képet a vásárról, és talán egy kis kedvet tudtam csinálni ahhoz, hogy esetleg jövőre eljöjjön az is, aki idén nem tudott. Sajnos a beszámolóm közel sem teljes, elvégre voltak/vannak dolgok, amelyek engem annyira nem érdekeltek, így ezek a háttérben maradtak. Hogy konkrétan milyen kiállítók voltak, az a FeHoVaoldalán megtalálható.




















